Nem kérdés a Fradi székely védője számára, melyik válogatottat választaná


Az Üllői úti közönségkedvenc elmondta, mit köszönhet a magyarellenes megnyilvánulásoknak.

„Kérdés nélkül a piros-fehér-zöld mezt választanám, természetesen”, jelentette ki a lehető leghatározottabban Pászka Lóránd a Főtér.ro oldalnak adott interjújában arra a kérdésre válaszolva, hogy Magyarországot vagy Romániát képviselné-e szíve szerint.

A 26 éves jobb oldali védő tavaly február 12-én írta alá élete első élvonalbeli szerződését, ráadásul a bajnoki címvédő Ferencvárossal. Azóta magyar bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatja magát, mi több, játszott az Európa Liga csoportkörében is.

Adja magát a kérdés: milyen célok vezénylik pályafutása során: „Eljutottam egy olyan szintre, amire mindig vágytam, de az embernek mindig kell legyenek további kitűzött céljai. Szeretnék minél többet játszani a Ferencvárosban, és rendszeresen tagja lenni a kezdőcsapatnak. S majd ha a Jóisten is úgy akarja, szeretnék bemutatkozni a magyar válogatottban is”, árulta el a Kézdiszentkereszten született Pászka.

Természetesen szó esett az erdélyi magyar lét nehézségeiről is, ám a játékos ezekből is erőt tudott meríteni: „Az, hogy Erdélyben kisebbségi létben nevelkedtünk, számos nehézséggel járt, de ez mind erősebbé tett. Például amikor a romániai ifjúsági bajnokságban elmentünk mondjuk Brassóba focizni, és lebozgoroztak minket, de említhetnék más magyarellenes megnyilvánulásokat – azt hiszem, hogy ettől csak bátrabb, kitartóbb lesz az ember. Talán mi hoztunk valamit otthonról, ami az itteni fiatalokban nincs meg annyira.

A hitet, a kitartást, a győzni akarást, a célirányos munkát – ezt mind otthonról hoztam”, mondta Pászka.

A rövid idő alatt a Fradi-szurkolók egyik kedvencévé váló labdarúgó elárulta azt is, hogy gyerekkora óta a spanyol Barcelonának szurkol, kedvenc játékosa pedig a 2002-es világbajnok brazil Ronaldinho volt.

A Pászkával készített teljes interjú itt olvasható el!

fotó: Főtér.ro

A rovat legfrissebb hírei