Magabiztos győzelme ellenére kiesett a Nagyvárad


Az erdélyiek megtették, ami tőlük tellett, de a szükséges külső segítséget nem kapták meg Lengyelországból.

Nem jutott tovább a férfi kosárlabda Európa Kupa középcsoportjából a Nagyvárad, pedig az utolsó fordulóban hazai pályán simán, 93-72-re legyőzte a ciprusi Keravnosz együttesét. Ennek ellenére is csak az L csoport 3. helyén végzett, mivel a német Brose Bamberg nyerni tudott Wloclawekben.

Az utolsó csoportforduló előtt az már biztos volt, hogy az Anwil továbbjutott, a Keravnosz pedig kiesett. A Nagyváradnak mindenképpen nyernie kellett hazai pályán a ciprusi bajnok ellen és reménykednie, hogy az Anwil legyőzi a Bramberget. A lengyelek számára „csak” a csoportelsőség, a németek számára pedig a továbbjutás volt a cél.

A Nagyvárad minden tőle telhetőt megtett, hogy a saját részét teljesítse: Donatas Tarolis rögtön egy triplával kezdte a meccset, a hazaiak pedig pillanatra sem adták ki kezükből a vezetést. Gyorsan 10 pont fölé tornázták előnyüket (15-4), az első negyedet pedig 23-14-re nyerték. A második játékrészben egy ideig még úgy-ahogy tartotta a tempót a Keravnosz, de amikor már 44-21 volt a hazai előny, játékosok és szurkolók egyaránt kezdhették törni a fejüket, hogy a csudába sikerült kikapniuk Cipruson?

A nagyszünet után 46-27-es fórral folytatta a Nagyvárad és az előny a végéig kitartott: a 93-72-es győzelem mégsem ért továbbjutást, mert a Bramberg 90-86-ra nyert Wloclawekben.

A csoport eredményeit visszanézve egyértelmű, hogy a Nagyvárad továbbjutása Cipruson úszott el, amikor 15 másodperccel a vége előtt még 75-75 volt az állás, majd a hazaiak két pontja után 2 másodperccel a vége előtt Erick Neal hárompontos kísérlete nem ért célt…

A Keravnosz elleni visszavágón Mark Ogden volt a hazaiak legeredményesebb játékosa, aki 21 pontig jutott. Spephen Holt és Tarolis 14, Erick Neal 12, Josh Bostic pedig 11 pontot dobott…

fotó: www.fiba.basketball

 

A rovat legfrissebb hírei