Bravúrra készültek, nem jött össze


Menet közben kellett újratervezze játékát a Csíkszeredai VSK férfi kosárlabdacsapata a Románia-kupa első fordulójában. Az első percekben még ért a meglepetés.

 Első hivatalos mérkőzésére készült a Csíkszeredai VSK férfi kosárlabdacsapata, amely a Románia-kupa első fordulójának odavágóján a Medgyesi VSK-t látta vendégül. Papíron a vendégek voltak a párharc esélyesei, hiszen több korábbi román válogatottal a soraikban érkezte az Erőss Zsolt Arénában.

Lászlófy Botond, a hazaiak trénerének dolgát ugyanakkor nehezítette, hogy egyik új nyári szerzemény a horvát Bruno Spanja megsérült a mérkőzés előtt, míg a mérkőzés első felében az irányító Medgyesy Róbert is lesérült.
 
Az első percek viszont a VSK-ról szóltak, akik Lufile, László, illetve Magusar kosaraival 5–0-s előnyre tettek szert, majd 12–4 is volt a különbség. Ekkor beindult a vendég alakulat és három perc alatt, amely idő alatt a hazaiak nem szereztek pontot, 16–12-re fordítottak. Innentől kezdve a Titus Nicoara vezényelte medgyesiek kézben tartották a találkozót. Ugyan a csíki alakulat a találkozó során több alkalommal is lőtávolba – 4-6 pontra – került ellenfeléhez, de utolérni nem sikerült a vendégeket, akik végül 79–63 arányban diadalmaskodtak.
 
A párharc visszavágójára szerdán, Medgyesen, kerül sor.
 
Románia-kupa, 1. forduló
 
VSK Csíkszereda – Medgyesi CSM 63–79 (16–23, 21–20, 12–19, 14–17).
A csíki pontszerzők: Adrian Movileanu 24, Meshack Lufile 15, Matevz Magusar 8, Raul Olariu 6, László Arnold és Medgyesy Róbert 4-4, Marko Cergic 2, Lokodi Mátyás.
 
CSM Focșani – CSM Târgu Jiu 71–57
CSO Voluntari – Konstancai Athletic 98–74
Máramarosszigeti VSK – Galaci CSM (hétfő, 17 óra)

A rovat legfrissebb hírei