Egy pontra csökkent a Kolozsvári CFR hátránya


Az ötödik forduló zárómérkőzése a kolozsváriak számára remélt eredménnyel ért véget.

Egy pontra csökkent a címvédő Kolozsvári CFR hátránya a román labdarúgó SzuperLiga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában azt követően, hogy az etapot záró mérkőzésen a harmadik helyen álló FCSB 2:1-re legyőzte a listavezető Farult.

Hiába birtokolta többet a labdát (59%) a Farul, a FCSB találta el többször az ellenfél kapuját (7-2 volt az arány). Ennek megfelelően a bukarestiek szerezték meg a vezetést Andrea Compagno 35. percben elvégzett büntetőjével, majd a szünet után Florinel Coman duplázta meg a házigazda előnyét. A mindössze 17 éves, a kanadai Torontóban született Enes Sali az 58. percben szépíteni tudott ugyan, de a Farul így is pont nélkül maradt – aminek a FCSB szurkolóin kívül a Kolozsvári CFR hívei örültek a legjobban.

A címvédő erdélyiek hátránya így egy pontra csökkent a 39 ponttal vezető Farul mögött – ráadásul a következő fordulóban, szombaton a CFR a Farul vendége lesz. Miközben a 37 pontos FCSB a krízisben lévő Rapid otthonában lép pályára.

A bajnoki cím minden bizonnyal a véghajrában dől el és a sorsolás papíron a kolozsváriaknak kedvez! Ugyan a 8. fordulóban a FCSB-hez látogatnak, a 9. fordulóban viszont a Farul a FCSB-ét fogadja, az utolsó játéknapon pedig a CFR – Farul párosítás az aranyéremről is dönthet.

Időközben a CFR-nek másik kötelezettsége is van: április 26-án a Román Kupa elődöntőjében a Sepsi vendégeként játszhat.

fotó: https://www.facebook.com/FCSBOfficial

 

 

A rovat legfrissebb hírei