Az Arad ismét kirúgta Bálint Lászlót!


Másfél éven belül másodszor köszönték meg a brassói szakember munkáját az UTA vezetői.

A Chindia Targoviste ellen vasárnap elszenvedett vereség a román labdarúgó SzuperLiga alsóházi rájátszásának 5. fordulójában végzetesnek bizonyult Bálint László György vezetőedző számára: az Aradi UTA vezetősége kedden megköszönte a 44 éves szakvezető munkáját. Másfél éven belül már másodszor!

Bálint először 2019. júliusa és 2022. januárja között edzette az aradi csapatot, amelyet 12 év után vezetett vissza az élvonalba, majd csont nélkül bent is tartotta a legjobbak között. Másodszor 2022. novemberében nevezték ki a gárda élére, amelyet bevezetett a Román Kupa elődöntőjébe – 57 év után először. Az elődöntőt csütörtök este 19.00 órai kezdettel vívják a Kolozsvári Universitatea otthonában. Immár nem Bálinttal a kispadon. A Mészár Sándor vezette klub vezetőségének ugyanis ennél vérmesebb elvárásai vannak!

Az UTA azzal a céllal vágott neki a szezonnak, hogy kvalifikálja magát a felsőházba. Ehhez képest november elején az együttes a tabella utolsó előtti helyén szégyenkezett. Ekkor tért vissza Bálint, de a 4 győzelem, 8 döntetlen és 11 vereség csak arra volt elég, hogy egyetlen helyet lépjen előre a táblázaton az egykori 6-szoros román bajnok együttes. Nem lettek jobbak az eredmények az alsóházban sem, ahol 9t meccsből csak egyet tudott megnyerni az UTA, hármat pedig elveszített, így a jelenlegi állás szerint osztályozót kénytelen majd vívni a bennmaradás kiharcolásáért.

Bálint első mandátumában 1,45 pontot szerzett meccsenként a csapat, a másodikban viszont már csak 1,09-et.

„A táblázaton elfoglalt helyzet alapos és hosszas kielemzése után a klub vezetősége a szakmai stábbal közösen arra az elhatározásra jutott – annak ellenére, hogy egyik fél sem szerette volna ezt, de a csapat érdekét tartotta szem előtt -, hogy a mai nappal kezdődően változás történjék a kispadon és baráti körülmények között elváljanak útjaink.
Sok sikert kívánunk mindenkinek és köszönjük Bálint Gyuszinak, hogy 57 év után a Román Kupa elődöntőjében játszhatunk”, olvasható az UTA patetikus hangulatú közleményében.

fotó: www.facebook.com/uta1945arad

 

A rovat legfrissebb hírei