Elveszítette a vasutas derbit is, lassan lemondhat bajnoki álmairól a CFR Videókkal


A legutóbbi öt szezon bajnoka lassan a dobogóért is aggódhat.

Nem a kolozsvári csapatok napja volt a hétfői a labdarúgó SzuperLiga rájátszásának 6. fordulójában, hiszen a felsőházban a címvédő Kolozsvári CFR 3:1-re kikapott a Rapid otthonában, míg az alsóházban az Universitatea hazai pályán 3:2-ra alulmaradt a Voluntari ellen. Úgy tűnik, a kolozsváriak komolyan vették a munka ünnepét…

A győzelmi kényszerben lévő CFR rosszabbul nem is kezdhette volna a mérkőzést Bukarestben, ahol pillanatok alatt két gólos hátrányba került. Előbb a nyáron a CFR-nél fölöslegessé vált Marko Dugandzic értékesítette a szintén ex-CFR-es Alexandru Ionita által kiharcolt tizenegyest a 9. percben, majd három minutummal később Mattias Kait lőtte ki 18 méterről a kolozsvári kapu jobb alsó sarkát.

Alig telt el újabb három perc és Christopher Braun szépített, miután bal oldali beadásába senki sem ért bele, a labda pedig a kapu hosszú sarkában kötött ki. Támadásban maradtak az erdélyiek és némi szerencsével akár fordíthattak is volna, de előbb Ermal Krasniqi bombáját tolta a lécre Horatiu Moldovan kapus, kicsit később pedig Karlo Muhar találta el a kapufát. És ahogy az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat: az első félidő ráadásában Dugandzic duplázott.

A második félidőben hiába játszottak fölényben az erdélyiek, igazán komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, így a CFR zsinórban második meccsét is elveszítette, ezzel nem csak nem használta ki a listavezető Farul botlását, de gyakorlatilag búcsút mondhat a címvédésről szövögetett álmainak. Mi több, már a második helyről is lecsúszott, mivel a FCSB 2:0-ra nyerni tudott Craiován a CSU ellen.

Ennek következtében a Farul 43 ponttal vezeti a tabellát a 40 pontos FCSB, a 38 pontos CFR, a 35 pontos CSU Craiova és a 34 pontos Rapid előtt, míg a Sepsinek 25 pontja van.

Az emberhátrányban szerzett két gól sem volt elég

Rosszul kezdődött a találkozó a másik kolozsvári csapat számára is, hiszen Florin Ilie 17. percben történt kiállítása miatt gyorsan emberhátrányba került, ráadásul két perccel később a Voluntari megszerezte a vezetést Runar Sigurjonsson góljával. Az Universitatea tartását dicséri, hogy egy emberrel kevesebbel sem törtek össze, sőt, Martin Remacle (23.) és Mamadou Thiam (41.) góljaival még a szünet előtt fordítottak. Előnyüket a 87. percig meg is tartották, ekkor azonban Daniel Florea kiegyenlített, majd a 92. percben a Voluntari győzelmét jelentő találatot is megszerezte.

Vereségével az Universitatea marad az alsóház 6. helyén, négy ponttal megelőzve az osztályozós pozícióban álló Chindia Targovistét.

A fordulót egy erdélyi derbi zárja, kedd este 20.30-as kezdéssel az Aradi UTA a Hermannstadtot fogadja.

fotó: www.facebook.com/FCRapid1923oficial 

A rovat legfrissebb hírei