Elképesztő baklövés: Rossz csapatot hívott meg a BL-be a szövetség!


A Román Kézilabda Szövetség (FRH) nemes egyszerűséggel összekeverte Besztercét Zsilvásárhellyel.

Figyelmetlenség vagy inkompetencia? A válasz nagyjából mintegy is, a lényeg, hogy nem akármilyen baklövést követett el a napokban a Román Kézilabda Szövetség (FRH): összekeverte Besztercét Zsilvásárhellyel, így nem a megfelelő csapatot hívta meg a Bajnokok Ligájába. Egyesek meglepetésére és örömére, mások megdöbbenésére.

A történet hátterében az áll, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) jelezte: elképzelhető, hogy a legerősebb női bajnokságokkal rendelkező országok, így Románia (és Magyarország) kettő helyett három csapatot is nevezhet a Bajnokok Ligája jövő évi kiírásába.

Az FRH pedig a hét közepén annak rendje és módja szerint levelet írt az amúgy újonc Zsilvásárhelyi CSM csapatának, hogy adott esetben élnek-e a BL-indulás jogával. A csapat vezetői megdöbbentek, majd gyorsan léptek: a Gorj Megyei Tanácshoz fordultak támogatásért annak érdekében, hogy helyt tudjanak állni a földkerekség legjelentősebb sorozatában.

A Zsil-völgyiek öröme érthető volt, mint ahogy a teljes kézilabda-társadalom megdöbbenése és megháborodása is: a Zsilvásárhely ugyanis a 10. helyen zárta a bajnokságot, 32 ponttal lemaradva a harmadik helyezett Besztercei Gloriától. Amelytől néhány fordulóval a szezon vége előtt 42:21 arányú vereséget szenvedtek. Igaz, meglepetésre a Román Kupa elődöntőjében legyőzték erdélyi riválisukat, a döntőben pedig 26:25-re kikaptak a bajnokságot is megnyerő Bukaresti CSM-től, így jogot szereztek rá, hogy elindulhassanak az EHF Európa Ligában.

Észbe kaptak a FRH vezetői is, akik aztán sajtótájékoztatón öntöttek tiszta vizet a pohárba: a meghívás természetesen a Bukaresti CSM és a szintén fővárosi Rapid mögött harmadik helyen végző Gloriának szól. Csak eltévesztették a címzettet.

A helyzet tisztázódott tehát, így amennyiben Románia tényleg kap egy harmadik helyet a BL-ben, akkor a Mezei Mária-Noémit, Fekete Anna-Dórát, Bálint Noémit és Munteanu-Kóródi Krisztinát is foglalkoztató Besztercei Glória indulhat az elsőszámú klubsorozatban.

fotó: https://www.facebook.com/CSGloria2018

 

A rovat legfrissebb hírei