Izzadtságszagú út vezet Kolozsvárról Európába! Videóval


Kettős emberelőnnyel fejezték be a mérkőzést a vasutasok, akik csak az eredménynek örülhetnek, semmi másnak.

Bebiztosította helyét az Európai Konferencialiga selejtezőiben a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, miután csütörtök este a pótselejtezőben gól nélküli rendes játékidő után 1:0-ra legyőzte a FCU Craiovát. A mérkőzést a nagykárolyi Kovács István vezetette.

Az előző öt év bajnokaként a CFR csak a harmadik helyen zárta a felsőházi rájátszást, aminek következtében kénytelen volt összecsapni az alsóház győztesével annak érdekében, hogy ősszel is elindulhasson az európai kupákban. Az előző évek dominanciája, három pozíciónyi előny a tabellán, hazai pálya – minden azt sugallta, az erdélyiek a párharc esélyesei.

Ennek ellenére az első félidő legnagyobb gólszerzési lehetőségét a vendégek mulasztották el, amikor Aureian Chitu lövését Simone Scuffet védte. A szünet után éledeztek a kolozsváriak, de Daniel Birligeát kétszer is megállította Ionut Gurau kapus.

A mérkőzés a 68. percben került más mederbe, amikor egy taktikai faultért Kovács felmutatta a második sárgát Juan Bauzának, így a Craiova emberhátrányba került. Ennek ellenére a 75. percben Scuffet a meccs védését mutatta be Chitu helyzeténél.

A rendes játékidőben nem született gól, a 97. percben aztán Claudiu Petrila remek beadására Denis Kolinger emelkedett a legjobban és az Európai Konferencialiga selejtezőibe fejelte a CFR-t. Amely a 106. percben kettős emberelőnybe került Jérémy Huyghebaert kiállítása után, így már nem fenyegette veszély a hazai sikert.

A rovat legfrissebb hírei