Két játékostól elköszöntek


Egy visszavonult, egy hazájában folytatja.

Lassan lassan éledezik a játékospiac a nyári jégkorongos „szünidőben”. Az Erste Ligában érdekelt magyarországi csapatok már javában építik a soron következő bajnoki idényekre a keretüket és nem telik úgy el nap, hogy ne jelentenének be új igazolásokat, vagy épp maradókat.

A Brassói Corona miután bejelentette, hogy Marius Gliga veszi át a jégkorong szakosztály irányítását az Erste Liga címvédő Gyergyói HK is két bejelentéssel élt.

– Az Erste Liga győztes csapatunkból két játékos, két finn hátvéd úgy döntött, elhagyja Gyergyót. Santeri Saari és Jyri Marttinen más úton halad tovább az életben.

Santeri Saari 2021 nyarán igazolt a Gyergyói Hoki Klubhoz, két szezont játszott piros-fehérben. Nemrégiben volt az eljegyzése, ezért is döntött úgy, hogy otthon, Finnországban folytatja az életét. Amint elmondta, szívesen emlékszik vissza a szombati miccsezésekre, a szurkolók által teremtett hangulatra, itthon és a magyarországi pályákon is. És nem fogja elfelejteni az Erste Liga győzelmet, a fordítást 1-3-ról.

yri Marttinen csak pár hónapig erősítette a csapatunkat, de így is óriási szerepe volt az Erste Liga győzelem kivívásában. Ő ezzel a sikerrel zárta le gazdag játékos pályafutását. Visszavonult, és nevelőegyesülete, a JYP utánpótlásedzőjeként elkezdte az edzői karrierjét.

„Az Erste Liga megnyerése nagyszerű befejezése volt a pályafutásomnak, különösen azért, mert a gyergyói csapat még soha nem nyert, így jó érzés a csapat történelmének részévé válni” - fogalmaz Jyri.

Köszönünk mindent fiúk, sok sikert a további életetekben!
– áll a közleményben.

Fotó: Gyergyói HK / facebook

A rovat legfrissebb hírei