Feljutott csapatával az NB II-be az erdélyi magyar védő


A Székelyföld válogatottjának oszlopos tagját nem szokták becserélni.

Feljutott a magyar harmadik osztályban szereplő BVSC-Zugló együttesével az NB II-be Benkő-Bíró Norbert: a székelyföld válogatottjában is meghatározó védő a fővárosiak egyik alappillére volt.

Nem akármilyen szezont tudhat maga mögött a korábbi válogatott Urbán Flórián vezette BVSC, amely az NB III Kelet csoportjában veretlenül, 32 győzelemmel és 6 döntetlennel végzett az élen. A zuglóiak 101 gólt rúgtak és mindössze 15-öt kaptak, 102 ponttal zártak csoportjuk élén – 33 ponttal szereztek többet, mint a második helyezett. A „vasutasok” aztán az osztályozón is hozták formájukat: a gól nélküli hazai meccs után Szilágyi Máté (73.) büntetőjével, valamint Horváth Roland góljával (89.) 2:1-re nyertek a Szentlőrinc ellen, idegenben.

Benkő-Bíró végigjátszotta az osztályozó mindkét mérkőzését, mint ahogy a bajnokságban is alapember volt: a BVSC 41 mérkőzéséből 40-en szerepelt a kezdőcsapatban és egy gólt szerzett. Érdekesség, hogy az mlsz.hu statisztikája szerint a 30 éves Benkő-Bírót legutóbb a 2015-2016-os szezonjában cserélte be meccs közben akkori csapatának edzője!

A BVSC 22 év után jutott fel a második osztályba – reméljük, Benkő-Bíró ott is alapember tud majd lenni.

fotó: bvsc.hu

A rovat legfrissebb hírei