Kuti Nándor távozik Kolozsvárról, nem lesz őskövület
A sepsiszentgyörgyi játékos a bronzérmes kedvéért hagyja el a bajnokot.
Elérkezett ez a nap is: Kuti Nándor 11 év után elhagyja a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabda-csapatát. Emberemlékezet óta szolgálta a „kincses város” csapatát a sepsiszentgyörgyi játékos, pedig még mindig csak 26 éves. A következő idényben viszont már a BC CSU Nagyszeben együttesében folytatja pályafutását.
„Nehezemre esik elbúcsúznom ettől a csapattól és szeretnék köszönetet mondani elsősorban a szurkolóknak, akik minden körülmények között mellettünk voltak. Csodálatos, hogy ennyi sikert elértünk együtt, ez a következőkben is sokat fog segíteni nekem, hiszen rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Kolozsvár és az U-BT mindig is a szívemben marad”, idézi a baschet.ro portál a korábbi csapatkapitányt.
Kuti 16 évesen, a 2012-2013-as szezonban debütált az U-BT felnőtt csapatában, amelyek színeiben 358 mérkőzésen lépett pályára, négy bajnoki címet, öt Román Kupát és négy Szuperkupát nyerve. A legutóbbi idényben 39 bajnokin, meccsenként 19 percet töltött a pályán és meccsenként 3,8 pontot dobott.
„Az egyik döntő érv, amiért a Nagyszebent választottam, az a szurkolók kosárlabda iránti szeretete”, fogalmazott a 196 centis kiválóság, aki eddigi pályafutása első átigazolásán van túl.
fotók: https://www.facebook.com/ubtcluj / https://bc-csusibiu.ro/