Kanadai hátvéd Gyergyóban


Magyar felmenőkkel rendelkezik.

Jason Horvath személyében egy magyar felmenőkkel is rendelkező, ám kanadai állampogár hátvéddel erősítette meg keretét a Gyergyói HK jégkorongcsapata. A 23 esztendős hátvéd 2017 és 2021 között az egyik kiemelkedő kanadai juniorliga, a QMJHL-ben edződött, míg a legutóbbi két szezonban az ECHL- ben jégkorongozott. Horvath a harmadik számú tengerentúli felnőttligában 63 mérkőzésen 2 gólt lőtt és 21 gólpasszt osztott ki. Ez lesz az első idénye Észak-Amerikán kívül.

A gyergyószentmiklósiak eddig két távozót, Saarit és Marttinent, valamint Vincze Péter, Vincze Gergő, Bíró Gergő és Demeter Arnold szerződéshosszabbítását jelentették be.

– A két finn távozó hátvéd pótlásán kellett dolgoznunk, és egy olyan játékost néztünk, aki jól korcsolyázik, jó a mérete, két irányban jégkorongozik, erős védekező mentalitással.
Már a múlt év végén beszélgettünk, akkor hajszálon múlt az átigazolása de továbbra is tartottuk a kapcsolatot és most az üzlet megköttetett, aminek nagyon örülök. Egy olyan fiatal, aki nagyon jól edzhető és nagyon motivált. Egy kulturált, jó szellemiségű fiatalemberről beszélünk, akiknek ráadásul magyar gyökerei is vannak. Légiós, de magyar közösségbe jön. Úgy gondolom, létezik egy kulturális kapocs is köztünk, és ez a beilleszkedését nagyban segíteni fogja. Azt várom, hogy hamar alkalmazkodik az európai, nagyobb jégfelülethez és elsősorban védekezésben de támadások elindításában is jeleskedni fog. – fogalmazott Horvathról Szilassy Zoltán vezetőedző.

Fotó: GYHK / facebook
 

A rovat legfrissebb hírei