RJSZ: Munkába állt az új vezetőség
Előkészítik a következő idényt.
A Román Jégkorong Szövetség új elnöksége és a szakbizottságok újult erővel vetették bele magukat a munkába és kezdték meg a soron következő bajnoki idény kialakítását. A Csíkkarcfalván megtartott gyűlésről a szövetség új elnöke Nagy Attila Ferenc adott tájékoztatást.
– A Román Jégkorong Szövetség vezetősége, illetve az illetékes szakbizottságok vezetői megbeszélést tartottak a csapatok képviselőivel. Az egyeztetés a következő idényre vonatkozó utánpótlás bajnoki kiírásokról szólt. Örömmel mondhatom, hogy valódi párbeszéd, szakmai véleménycsere zajlott, aminek köszönhetően fontos kérdésekben jutottunk egyezségre. Minden jel szerint közösen sikerül úgy megszerveznünk a romániai jégkorong utánpótlását, hogy valóban a sportág és a fiatalok érdekét tartsuk szem előtt. – fogalmazott az elnök.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: jégkorong, román-jégkorong-szövetség, 2023/2024-es, idény