Varga Csaba meghódította a Nanga Parbatot is!


A nagyváradi építész ezzel a legeredményesebb élő magyar hegymászó.

Helyi idő szerint 15.00, kelet-európai idő szerint 12.00 óra körül felért a világ kilencedik legmagasabb csúcsára, a Nanga Parbatra Varga Csaba, számol be a Hazajáró Facebook-oldal.

Varga június 6-án indult el Pakisztánba és szombaton kezdte meg a csúcstámadást – pótlólagos oxigén és serpák igénybevétele nélkül. Azzal, hogy vasárnap feljutott a 8165 métere magas Nanga Parbatra, immár hatodik nyolcezres csúcssikerét érte el. Ezzel pedig a legeredményesebb, élő magyar expedíciós hegymászóvá avanzsált.

Nem ő az első erdélyi magyar, aki feljutott a Nanga Parbat csúcsára: 1999-ben Erőss Zsolt, 2013-ban Török Zsolt is teljesítette a feladatot. Szomorú közös vonásuk, hogy azóta mindketten életüket vesztették a hegyekben….

„Ne feledjük, a csúcs még csak félút, továbbra is küldjük az erőt és imádkozzunk a biztonságos ereszkedésért! Büszkék vagyunk Rád! Kitartás Csaba!” , üzeni a Hazajáró oldal a nagyváradi sportolónak.

fotó: https://www.facebook.com/hazajaro

 

A rovat legfrissebb hírei