Sepsi: Merész álmok és korai döntő


A háromszékiek számára véget ért a vakáció, szombaton már tétmérkőzés vár rájuk!

Furcsán alakul néha az élet – nem csak a focipályán: egy kiugró sikernek olyan következményei (is) lehetnek, ami más számára akár büntetésként is hathat! Azzal ugyanis, hogy a Sepsi és a Farul megnyerték a Román Kupát, illetve a bajnokságot, kivívták maguknak azt a jogot, hogy egy héttel kevesebbet tartson a vakációjuk: szombat este ugyanis már a Szuperkupáért mérkőznek egymás ellen.

„Korán van a döntő”, fogalmazott sptfm.ro oldalnak Diószegi László. Jó hír viszont, hogy a keret minden játékosa egészséges és egyetlen alapember sem hagyta el a csapatot, tette hozzá a Sepsi tulajdonosa, némileg megfeledkezve arról, hogy Alexandru Tudorie mégiscsak játszott 44 meccset a tavalyi szezonban, Radoszlav Dimitrov pedig 36-ot.

Tény ugyanakkor, hogy Tudorie helyére érkezett a Kolozsvári CFR-től a horvát Gabriel Debeljuh, akinek 102 bajnokin 36 gól szerepel a neve mellett a román élvonalban. További jelentős igazolás lehet a középpályán a két albán, a 29 éves Isnik Alimi és a 25 éves Sherif Kallaku, míg a 20 éves Bogdan Otelita és a 19 éves Darius Oroain a jövő embere lehet. Esetleg az ifiszabály (a mérkőzés egészében a pályán kell lennie legalább egy olyan játékosnak, aki életkoránál fogva szerepelhet az U21-es válogatottban) betartását tehetik lehetővé.

Nem csak a keretben történt azonban változás, hanem a kispadon is: a sikertréner olasz Cristiano Bergodi nem hosszabbította meg lejáró szerződését, helyét a Voluntari együttesével remekül teljesítő Liviu Ciobotariu vette át a két magyar válogatottat, Varga Rolandot és Tamás Márkot soraiban tudó együttes élén.

Ugyan Carlo Casap, Vlad Morar és Rolandas Baravykas sem ismeretlen név a román fociban, ezzel együtt a Farulról is elmondható, hogy alapember nem hagyta el a bajnokot sem. Az érkezési oldal viszont meglepően terjedelmes és ennél is érdekesebb, hogy négyen is kiestek az élvonalból az előző szezonban akkori csapataikkal: Amine Benchaib és (az egykor a Sepsiben is megforduló) Nicolae Carnat a Mioveni-nyel, Fabio Vianna és Zorhan Bassong pedig az Argessel. Argentínából, a Rafaela csapatától 100.000 euró fejében érkezett továbbá Marco Borgnino, a továbbá Rivaldinho (CSU Craiova), Diogo Queiros (Famalicao, Portugália), Ionut Vina (FCU Craiova) és Damien Dussaut (Rapid).

Diószegihez visszatérve, a Sepsi-vezér elárulta azt is, hogy a bajnokságban ”nem lesz könnyű bejutni a felsőházba”, de az ő célja a harmadik hely megszerzése.
 

A rovat legfrissebb hírei