Európa Ligát nyert játékossal erősít a Kolozsvári CFR


A La Ligát és a Bundesligát is megjárt támadó hazája egyik legnagyobb sztárja, mégis ingyen érkezik.

Vasárnap este Kolozsvárra érkezett Jevhen Konopljanka, az ukrán támadó hétfőn átesik az ilyenkor megszokott orvosi vizsgálatokon, és ha minden rendben találtatik, akkor a nap folyamán aláírja szerződését a Kolozsvári CFR csapatával, írja hétfői számában a Gazeta Sporturilor.

A 33 éves ukrán játékos az előző másfél szezont a lengyel Cracovia együttesénél töltötte, ahol 38 meccsen 4 gólt lőtt és 2-őt készített elő. Itt lejárt a szerződése és ingyen csatlakozhat a fellegvári egyesülethez.

A bal szélső támadóként és támadó középpályásként is bevethető játékos nem kis név a szakmában, hiszen azt követően, hogy az ukrán Dnyepr együttesét 2015-ben az Európa Liga döntőjébe vezette, leigazolta az EL-specialista Sevilla, a spanyolokkal pedig 2016-ban be is zsebelte a trófeát. A sikerhez 12 meccsen 2 góllal és 1 gólpasszal járult hozzá. A Sevillában 54 meccsen lépett pályára, 9 gólt szerzett és 8-at készített elő, majd 2017-ben 12,5 millió euróért a Schalkéhez távozott. A német együttesben 78 meccsen 13 gólt és 9 asszisztot hozott össze. Ezt követően hazatért a Sahtior Donyeckhez, amellyel ukrán bajnok lett.

Konopljankát háromszor választották az év játékosának Ukrajnában, a válogatottban 87 meccsen 21 gólt lőtt. A Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában összesen 83 alkalommal lépett pályára, ezeken 13 gólt szerzett és 14-et készített elő.

Ilyen eredménysorral rendelkező játékos nem sok szerepelt a román élvonalban. Hozzá fogható talán a brazil Julio Baptista volt, aki a Sevilla, a Real Madrid, az Arsenal és a Roma meze után húzta magára a CFR trikóját 2018 augusztusa és 2019 márciusa között – három meccsen összesen 42 perc erejéig.

Remélhetőleg Konopljanka ennél többet tud lendíteni a vasutasok „szerelvényén”.

 

A rovat legfrissebb hírei