Jalonen marad Gyergyóban, Farkas Brassóba igazolt


Felpörgött a piac.

A Gyergyói HK jégkorongcsapata bejelentette, hogy marad a piros-fehérek kötelékében a finn Jimi Jalonen. A 27 éves hátvéd az előző szezonban érkezett a piros-fehérekhez, ahol 28 találkozón hét góllal és tizennyolc gólpasszal járult hozzá a bajnoki címhez. Jalonen a 2023-as naptári év elején megsérült, legutoljára a BJAHC ellen lépett jégre január 6-án.

– Egy top hátvédről van szó, és nagy öröm mindannyiunk számára, hogy marad velünk. Tudjuk, hogy Matu Haranennel gyerekkorukban együtt játszottak, nagyon jó a kémia közöttük. Egy kiválóan korcsolyázó, kifejezetten jól lövő hátvédről beszélünk. Fontos szerepe van a csapatban.  Biztos vagyok benne, hogy a jó rehabilitációja után remek formában fog szerepelni és végig tudja játszani a szezont. Nagyon keményen dolgozik, korcsolyázik. Nagyon izmos játékos, szépen visszaépítette a térdét, készen áll a folytatásra, hogy jövőre is a liga egyik legjobb hátvédje legyen. – fogalmazott Szilassy Zoltán a GYHK vezetőedzője a hátvédről.

A Csíkszeredai Sportklubtól 11 év után távozó hátvédként és csatárként is bevethető Farkas Tamás a Brassói Corona együttesénél fog szerepelni.

– Boldog vagyok, hogy a Corona csapatát erősíthetem a következő idénytől. Nagyon motivált vagyok, hogy egy jó idényt tudjak majd le, ennek érdekében keményen fogok dolgozni és nagyon remélem, hogy egy sikeres szezonunk lesz – fogalmazott Farkas az aláírást követően.

Fotó: Corona Brasov / facebook

A rovat legfrissebb hírei