Két ezüsttel zárt Limában Szőcs


Komoly bravúrral kezdett a magyar színeket képviselő partiumi lány is.

Remekül szerepelt az asztalitenisz WTT Contender legutolsó, a perui Limában rendezett versenyén Szőcs Bernadette: a marosvásárhelyi lány egyéniben és vegyes párosban is a döntőig menetelt. Egy másik erdélyi lány, a Magyarország színeiben szereplő Dari Helga bravúros rajtot vett a tornán.

Szőcs Bernadette pályafutása egyik legjobb szezonját futja, bizonyítja ezt az Európai Játékokon, június végén szerzett két aranya és egy ezüstje. Ennek (is) köszönhetően az aktuális világranglistán feljött a 16. helyre, Európában pedig a csak a német () Yin Han és a monacói ( ) Ying Xiaoxin előzi meg.

Ennek megfelelően az erdélyi kiválóság Limában is szárnyalt. Az első fordulóban 3:0-ra győzte le a tajvani Csen Szu Jut, majd 3:1-re a szingapúri Zsang Dzsienget, aztán 3:0-ra a Puerto Ricó-i Adriana Diazt, végül az elődöntőben 3:2-re a japán Miju Kiharát. A döntőben aztán hatalmas csatát vívott a világranglista 9. Sin Jubinnal: az első szettet meg is nyerte 11:9-re, ezt követően viszont dél-koreai ellenfele 11:9-re, 11:9-re, 11:8-ra és 11:7-re nyert, elhódítva a trófeát.

Szintén a döntőig menetelt Berni megszokott társa, Ovidiu Ionescu oldalán vegyes párosban, többek között az Ecseki Nándor – Madarász Dóra magyar párost is legyőzve 3:1-re. A fináléban aztán hiába egyenlítettek kétszer is Alvaro Robles és Maria Xiao ellen, a spanyol páros harmadszorra is behúzta a játszmát, megnyerve ezzel a tornát.

Limában ütőt ragadott egy másik erdélyi lány, a magyar színekben versenyző Dari Helga is. A 20 éves nagykárolyi tehetség az első körben hatalmas meglepetést okozott azzal, hogy 3:0-ra legyőzte az ismert névnek számító svéd Christina Kallberget. Ezt követően viszont a világranglista 291. helyezettje már nem bírt a 79. helyen rangsorolt dél-koreai Li Un Hjével, így búcsúzni kényszerült.

fotó: https://www.facebook.com/frtmromania / asztaliteniszezz.hu

 

A rovat legfrissebb hírei