Az utolsó percben dőlt el


Teremlabdarúgásban furcsának mondható 0–0 szagú mérkőzést játszott az FK Székelyudvarhely és a Temesvári Informatica. A végén tört meg a gólcsend.

 Pótolták a második fordulóból elhalasztott FK Székelyudvarhely – Temesvári Informatica teremlabdarúgó bajnoki mérkőzést.

A tavaly év végén a megszűnés szélére kerülő Informatica a legutóbbi idény második felét túlélésre játszotta, míg a nyáron sikerült stabilizálni az anyagi helyzetüket, amely megengedte számukra, hogy két szerb és egy brazil légióssal erősítsék meg a keretüket. Ezzel szemben Székelyudvarhelyen egy fiatalítás ment végbe, alapembereket veszítettek, míg a visszatérők között csak Biró volt.
 
Ebből a megközelítésből és hogy az FK hétfőn székelyföldi rangadót játszott a címvédő Csíkszeredai Imperial Wet csapatával, nem ők voltak a favoritok. Ezen megállapításnak az első félidőben nyomát sem láthattuk, igaz focit is keveset láthatott a mintegy 2-300 kilátogató néző. A vendégek ugyan többet birtokolták a labdát, de leginkább mezőnyjáték folyt és a kapuk nem forogtak veszélyben.
 
A második félidőben felgyorsultak az események és a játék is. Ezzel viszont párosult az is, hogy mindkét csapat egyre keményebb belépőket mutatott be. Helyzetek is adódtak mindkét kapu előtt, de azok rendre kimaradtak. Az idő pedig pörgött és nagyon úgy nézett ki, hogy azon ritka meccsek egyike lehet ez, amely 0–0-al ér véget.
 
Nem így lett.
 
A 39. perc végén Tifánt szerelték a vendégek, majd a kontrát Stojan góllal fejezte be. Alig több, mint egy perc maradt hátra és Mánya Szabolcs edző-játékos meghúzta a vészkapus taktikát. Türelmesen igyekezett megjátszani az akcióit az FK, de az egyenlítés elmaradt. Tifán életerős lövését bravúrral fogta a vendégek kapusa Voin, aki majd az üres hazai kapuba továbbította a játékszert, lezárva a meccset.
 
Az FK-nak sok ideje nem maradt gondolkodni a történteken, hiszen szombat este 18.45 órától a tavalyi ezüstérmes Galaci United vendégei lesznek. Az udvarhelyieknek így hat nap alatt ez lesz a harmadik meccseük.
 
Teremlabdarúgó-bajnokság, 2. forduló (pótlás)

FK Székelyudvarhely – Temesvári Informatica 0–2 (0–0)
Gólszerzők: Stojan (39.), Voin (40.).

A rovat legfrissebb hírei