Magyar játékossal erősít a havasalföldi csapat


Polyák jött, Török ment, Vida maradt.

Nagy a jövés-menés a román kosárlabda Nemzeti Ligában szereplő Voluntari keretében: tíz játékos érkezett és kilenc távozott. És mindkét oldalon található egy-egy magyar kosaras: Polyák László Debrecenből tette át székhelyét Havasalföldre, Török Rolland viszont Konstancára távozott.

A nyíregyházai születésű Polyák számára nem ismeretlen a román bajnokság, hiszen a Marosvásárhely színeiben két szezont húzott le korábban: 2014-15-ben, valamint 2016-17-ben játszott a Maros partján. A 30 éves játékos Nyíregyházán ismerkedett meg a sportággal, majd a MAFC Budapest és a Szolnoki Olaj következett pályafutásában, 2018 óta pedig a DEAC Debrecenben szerepelt.

A Voluntariban egy erdélyi magyar játékosnak, a szatmárnémeti Vida Dávidnak csapattársa lesz Polyák, Török Rollandnak viszont már nem. A 32 éves nagyváradi játékos ugyanis két év után elhagyta a csapatot és a Konstancai CSM-hez szerződött.

fotó: bsachet.ro

A rovat legfrissebb hírei