A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Varga és Románia számára


A Budapesten született játékos ezúttal is csapata egyik legjobbja volt, de ez is kevés volt a franciák ellen.

Búcsúzni kényszerült a Belgiumban, Észtországban, Németországban és Olaszországban megrendezett női röplabda Európa-bajnokságtól Varga-Inneh Elizabet Lenke és Románia csapata, miután a nyolcaddöntőben 3:1-re kikapott Franciaországtól.

Az olaszországi Firenzében sorra kerülő találkozón papírforma-eredmény született, hiszen Románia jelenleg 32., Franciaország pedig 14. a világranglistán. Ennek megfelelően a gallok 25:23-ra és 25:16-ra megnyerték az első két játékrészt. Ezt követően Vargáék 25:21-el szépíteni tudtak, de a negyedik játszmát is a franciák nyerték 25:23-ra, így ők jutottak be a legjobb 8 csapat közé.

Varga-Inneh (7-es számú mezben) ezúttal is csapata egyik legjobbja volt, de a 21 szerzett pontja is kevés volt a továbbjutáshoz. A Budapesten született, de Nagyváradon és Marosvásárhelyen felnövő játékos számára ez volt élete első felnőtt tornája azt követően, hogy éveken át várt eredménytelenül arra, hogy magyar válogatott lehessen.

A 21,8 éves átlagéletkorával az Eb. legfiatalabb csapataként Románia két győzelemmel és négy vereséggel búcsúzott a tornától, Varga pedig 103 pontig jutott.

fotók: www.cev.eu

 

A rovat legfrissebb hírei