Zsinórban ötödször főtáblás a Ferencváros!


Ezúttal Pászka nélkül aratott könnyed győzelmet a magyar rekordbajnok.

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörébe: a magyar bajnok a selejtező negyedik fordulójának csütörtöki visszavágóján 3-0-ra nyert a litván Zalgiris Vilnius ellen, így kettős győzelemmel lépett tovább. Pászka Lóránd, a Fradi székelyföldi védője ezúttal a kispadról szurkolt társainak.

A Ferencváros sorozatban az ötödik szezonban jutott főtáblára egy európai kupasorozatban: 2020-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa-liga főtábláján futballozott a zöld-fehér csapat. Ezért a korai BL-selejtezős búcsút követően - a feröeri KÍ Klaksvík meglepetésre kiejtette a magyar bajnokot - egyértelmű cél volt, hogy legalább a harmadik számú sorozatban, a Konferencia-ligában összejöjjön az őszi folytatás.

Nem kellett sokat várni arra, hogy a múlt heti első felvonáson Litvániában 4-0-s győzelmet arató Ferencváros eldöntse a párharcot, Traoré a 4. percben betalált, a hazai szurkolók pedig rá is zendítettek az "Európa vár"-kezdetű dalra. A vezetés megszerzése után is megmaradt a Ferencváros fölénye, de ez sokáig nem mutatkozott meg újabb helyzetekben. A vendéglátók aztán nem sokkal a szünet előtt növelték előnyüket, a Paksról szerződtetett NB I-es gólkirály, Varga új csapatában a 11. mérkőzésén a 11. gólját szerezte, ahogy Litvániában, ezúttal is büntetőből volt eredményes.

A második félidőt is gyors góllal kezdte az FTC, a párharc első felvonásán is duplázó Traoré volt újfent eredményes. Három perccel később újra tombolt a közönség, a szünetben csereként pályára lépő, Litvániában szintén padról érkezve eredményes Pesic talált be némi szerencsével, de VAR les miatt érvénytelenítette a találatot.

Nem sokkal később Traoré is lesről talált be, ezt követően azonban alaposan visszavett a tempóból a hazai csapat, a cserék pedig nem hoztak áttörést.

A hajrában a Ferencvárosnak volt egy-egy nagyobb lehetősége, de ezek kimaradtak, így az eredmény nem változott.

A csoportkör sorsolását pénteken 15.30-tól rendezik Monte-Carlóban.

Eredmény, selejtező, 4. forduló, visszavágó:
Ferencvárosi TC-Zalgiris Vilnius (litván) 3-0 (2-0)
Groupama Aréna, 12 073 néző, v.: Urs Schnyder (svájci)
Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 7-0-s összesítéssel.
gólszerzők: Traoré (4., 48.), Varga B. (42., tizenegyesből)
sárga lap: Marquinhos (38.), Makreckis (92.)

Ferencváros: Dibusz - Makreckis, Mmaee, Abena, Civic (Ramírez, 73.) - Sigér, Abu Fani (Ben Romdan, 65.) - Zachariassen - Traoré (Lisztes, 65.), Varga B. (Pesic, a szünetben), Marquinhos (Nguen, a szünetben)
Zalgiris: Gertmonas (Duka, 23.) - Bopesi, Hnid, Kendysh, Mamic (Pavelic, 65.) - Golubickas, Karasima (Kazukolovas, 66.), Buff, Verbickas - Kazlauskas (Jansonas, 71.), Oyewusi

fotók: mti.hu

A rovat legfrissebb hírei