Egygólos csíki siker a nyitányon


Helytálltak a fiatalok.

 A Csíkszeredai Sportklub – Sapientia U23 összecsapással hivatalosan is kezdetét vette a román jégkorong-bajnokság 2023/2024-es idénye, legalábbis az a bajnokság, amelyet Nagy Attila Ferenc vezet.

A csíki csapat játékán látszott, hogy alig pár napja vannak jégén és még sok időre van szükség, amíg csapattá érnek. Ennek ellenére a szerdai Ágyúsok elleni meccshez képest szemmel látható volt a fejlődés.
 
Ennek ellenére a vendégek kezdték a gólgyártást és Galusnyák Botond a második percben beköszönt az épp Sapientiától érkező Ambrus Leventének. Sőt a folytatásban is az egyetemista alakulat volt aktívabb. A fokozatosan játékba lendülő kék-fehérek az első harmad második felére átvették a játék irányítását és a 16. percben Salló révén egyenlítettek.
 
A középső harmadra teljesen felborult a pálya. A Sportklub egyértelműen dominált és levegőben lógott a gól. Erre végül a 29. percben került sor, amikor Milan szerezte meg a vezetést. És hogy nem született több gól, az a Sapientia kapusának Bíró Nándornak volt köszönhető, aki parádézott.
 
A záró felvonásra összekapta magát a Perr Lundell által irányított Sapientia és a 47. percben Ambrus potyázását követően Lázár Menyhért egyenlített. Ekkor még egyet rákapcsolt a Sportklub, hogy nyolc percre rá Péter Balázs kotorjon be egy kipattanót.
 
A Sportklub kínkeservesen kerekedett ellenfele fölé és várja a szombat esti folytatást. A csíkiak keretében nem volt ott Agafonov, valamint a frissen igazolt Masonius, illetve Rutkowski. Jégre lépett viszont Ricci, McNally, Brown, Netterberg. 
 
Eredmény
Csíkszeredai Sportklub – Sapientia U23 3–2 (1–1, 1–0, 1–1)
Gól: Salló (16.), Milan (29.), Péter B. (55.), illetve Galusnyák (2.), Lázár M. (47.).
 
Fotó: Sapientia U23 / facebook
 

A rovat legfrissebb hírei