Tóth Johanna hajat vág és nincs benne hiányérzet!

A Román Kupával útjára indult az elmúlt hétvégén a román női vízilabda 2023-2024-es idénye. Az nem okozott meglepetést, hogy a Szeghalmi Krisztina vezette Steaua nyerte a tornát. Az viszont annál inkább, hogy hiányzott a mezőnyből a bukaresti Dinamo. Na meg Tóth Johanna és Bonca Xénia.

Menjünk vissza az időbe pontosan tíz évet: 2013 szeptemberében Marosvásárhelyen játszotta történelme első meccsét a román női vízilabda- válogatott, amely némi meglepetésre 9:8-ra le is győzte Szlovákiát. A történelmi első gólt Szeghalmi lőtte, de egy-egy alkalommal betalált Tóth Johanna és Bonca Xénia is. Az akkor 3 gólt dobó Szeghalmi mellett a másik két erdélyi magyar lány is meghatározó alakja volt az elmúlt évtized román vízilabdájának.

Mi több, Tóthot és Boncát az a tény is összeköti, hogy a válogatott első Európa-bajnoki szereplését követően tavaly nyáron a nagy álmokat dédelgető Dinamóhoz szerződtek. A piros-fehérek azzal a szándékkal vágtak nekik a szezonnak, hogy letaszítják a trónról a Steauát. Mindkét lány tehát pályája csúcsán volt, egy évvel később mégsem találjuk őket a honi mezőnyben.

A kérdésre a választ Tóth Johannától kaptuk meg, akit Svájcban értünk utol. Nemrég kezdett el ugyanis borbélyként dolgozni Zürichben. „Gyerekkorom óta ez az egyik szenvedélyem, édesanyám mellett tanultam fodrászkodni, de végül a borbélyság felé fordultam, mert a vágás iránt több tehetségem mutatkozott, majd Bukarestben meg is szereztem a képesítést”, mondja. Bármilyen bájosan is hangzik ez a szájából, mégis, inkább arra voltunk kiváncsiak, Románia egyik legjobb női vízilabdázójának a kezében miért olló van labda helyett?

„Korábbi edzőm, Vlad Hagiu keresett meg az előző szezon közepén, hogy nem érdekelne-e egy svájci lehetőség? Eszem ágában sem volt ide szerződni, hisz alig igazoltam át a Rapidtól a Dinamóhoz, ahol bajnokságot akartunk nyerni. Csakhogy a dolgok egyre rosszabbul mentek, egyre rosszabb lett a hangulat az öltözőben. Így nem hogy bajnokok nem lettünk, de csak a harmadik helyen zártunk, ráadásul az idény végén még a szakosztályt is megszüntették”, foglalta össze az elmúlt hónapok eseményeit Johanna.

„Soha korábban nem éreztem olyat, hogy ne lenne kedvem edzésre menni. Annyira elviselhetetlen volt a hangulat a Dinamónál, hogy sokszor szinte sírva mentem haza”, emlékezik vissza Tóth. Ilyen körülmények között adódik a kérdés, hiba volt-e a Dinamóhoz igazolni: „Az új csapat és az új edző új kihívást ígért. Sajnos nem úgy sült el, ahogy reméltük”.

Természetesen Tóth – a teljesen visszavonult Bonca Xéniával ellentétben - Svájcban sem szakad el a vízilabdától, az élvonalbeli Aquastarban játszik tovább. Csakhát ott amatőr a bajnokság! „Úgy gondoltam, még vagy öt évig simán eljátszom Romániában. Csakhogy a szezon után úgy éreztem, mint mikor dolgozol valamiért, aztán egyik napról a másikra kihúzzák a lábad alól a szönyeget”, mondja a korábbi román bajnok vízilabdázó.

Tóth már a szezon közben is hozott egy drasztikus lépést: visszalépett a válogatottságól, holott ő volt a csapatkapitány. „Az utóbbi hat évemet arra tettem fel – többekkel egyetemben természetesen – hogy segítsünk előbbre lépni, de semmi nem változott a román női vízilabdában: négy csapattal a bajnokságban nem lehet fejlődni”, bosszankodik.

„Ezzel együtt nincs hiányérzetem! Jó lett volna ott lenni az idei Európa-bajnokságon is, de úgy érzem, ennyi volt számomra! Jöjjenek a fiatalok”, mondja megnyugvással a hangjában Johanna.

Tóth nem csak a román női válogatott első meccsén, de az első Európa-bajnokságán is ott volt tavaly Splitben. „Ez volt pályafutásom csúcsa! Fantasztikus volt a legjobbak ellen játszani, még akkor is, ha alaposan elvertek minket (nevet). Tényleg élmény volt ott lenni”, lelkesedik a csapat akkori csapatkapitánya.

Ugyan új cspatával, az Aquastarral megcélozták a bajnoki címet a 9 csapatos svájci pontvadászatban, Johanna úgy gondolja, ez már a visszavonulás kezdete számára. Azzal együtt is, hogy meggyőződése: 30 év fölött állt igazán össze a játéka, sokkal jobban játszott, mint korábban.

A sokszoros román válogatott játékos nem kíván azonban teljesen elszakadni a vízilabdától: el tudja képzelni, hogy edzőként adja majd át tapasztalatait. Mint ahogy azt is, hogy végleg Svájcban marad. Addig is tanulja a nyelvet és hódol egyik gyerekkori szemvedélyének.

Hiányérzet nélkül!