Hadnagy is kellett az azeriek legyőzéséhez


Hatalmas bravúr.

Négy székelyföldi játékossal – Mánya Szabolcs, Hadnagy István, Bálint Andor, Iszlai Richárd – a keretében várta a Kacsó Endre által dirigált romániai teremlabdarúgó válogatott a világ élvonalához tartozó Azerbajdzsánt a világbajnoki selejtezőben.

A Kacsó Endre által dirigált válogatott pedig hatalmas bravúrt okozva 3–1-re nyertek. Ráadásul az első gól Hadnagy István nevéhez fűződött, aki Mánya Szabolcs passzát értékesítette.

– Így néz ki egy igazi csapat, ahogy Felipe Oliveira csapatkapitány mondta a mérkőzés végén. Én is így éreztem! Folyamatosan buzdítottuk egymást, az első perctől az utolsóig együtt voltunk. Boldog vagyok, hogy segíthettem a csapatnak. Sikerült egy olyan győzelmet elérnünk, amelyre büszkék vagyunk, egy top ellenfél, egy nagyon minőségi csapat ellen, akiknek a centere, Rafael Vilela elképesztően lenyűgözött. Ő volt az, aki a legtöbb fejfájást okozta nekünk. De bebizonyítottuk, hogy lehet küzdeni ilyen kaliberű csapatok ellen is. [...] Mit éreztem, amikor gólt szereztem?! Nehéz szavakba önteni! Hatalmas öröm volt, különösen hazai pályán. Most már a következő lépésre kell koncentrálnunk. Mindent beleadunk Almatiban is! – nyilatkozta a román válogatott sportoló a Futsal Romania-nak a pénteki vébéselejtező után.

Az A jelű négyesben a fentebb említett két válogatott mellett Kazahsztán és Hollandia kapott még besorolást. A romániai válogatott szerdán 17.00 órától Kazahsztán ellen lép pályára idegenben.

Eredmény
Románia – Azerbajdzsán 3–1 (1–0)
Gól:
Hadnagy (16.), Sassé (33., 34.), illetve Felipinho (27.)

A rovat legfrissebb hírei