Arad: megvan a 22. és a 23. új igazolás is!


A Maros partján folytatja az egykori NB I-es játékos is.

Pocsékul kezdte a szezont a román labdarúgó élvonalban szereplő Aradi UTA, amely az első nyolc fordulóban mindössze két meccset tudott megnyerni egy döntetlen és öt vereség mellett. A piros-fehérek vezetői pedig a jelek szerint úgy döntöttek, a gödörből kivezető út az újabb játékosok igazolása: szám szerint a 22. és a 23. nyári szerzeményt is regisztrálták.

Ugyan az átigazolási időszak lejárt, de szerződés nélküli játékosokat bármikor lehet regisztrálni. Így került az UTA-hoz a szaúd-arábiai második osztályban szereplő Ohod Clubtól nyáron elváló Reagy Ofosu (fotó, fent). A Hamburgban született, ghánai származású játékos számára az UTA már pályafutása 13. klubja és Románia mellett további 10 országban fordult már meg: Németországban, Hollandiában, Ausztriában, Szlovákiában, Horvátországban, Magyarországon, Törökországban, Görögországban és Szaúd-Arábiában. A 32 éves bal oldali szélső Németországban csak a 3. osztályig vitte. Pályája csúcsán 17 meccsen két gólt lőtt a Nijmegen színeiben a holland élvonalban, míg a Haladásban 23 találkozón nem tudott kapuba találni az NB I-ben. Romániában játszott korábban a Botosani és a CSU Craiova színeiben, mérlege 60 bajnoki és 7 gól.

A másik új szerzemény a francia második osztályból érkezik: Ibrahima Conté az előző szezonban utolsó lett a Ligue2-ben a Chamois Niort együttesével, de a harmadik vonalba már nem követte őket. A 27 éves guineai középső védő az előző szezonban 21 bajnokin játszott a Chamois csapatában, összességében pedig 112 találkozója van a francia második vonalban a 21-szeres válogatott bekknek.

Hatalmas volt a jövés-menés a nyáron az UTA-nál, a 23 érkező mellett 42 játékos hagyta el a klubot – igaz, ebben benne van az a 20, 21 évnél fiatalabb labdarúgó is, aki kölcsönben távozott.

Elnézve a piros-fehérek eddigi aktivitását, szinte biztosak vagyunk benne, hogy a téli átigazolási időszakig lesz még érkező, ezért adnánk nekik egy-két tippet. Csapatot keres például a világbajnok német Jerome Boateng (ex-Bayern, Lyon) és Shkodran Mustafi (ex-Arsenal, Valencia) német belső védő páros, továbbá a 45-szörös spanyol válogatott, kétszeres Európa Liga-győztes David de Gea (ex-Atletico Madrid, Manchetser United) kapus, a 32-szeres angol válogatott Jesse Lingard (ex-ManU) támadó és a Bajnokok Ligája-győztes, francia, angol és spanyol bajnok, világbajnoki bronzérmes, 126-szoros belga válogatott Eden Hazard (ex-Chelsea, Real Madrid) is….

Mindesetre ha a pontokat gyűjtené az UTA olyan szorgalmasan, mint a játékosokat, akkor most vezetné a bajnoki tabellát és nem az utolsó előtti helyen szerénykedne.

fotók: www.facebook.com/uta1945arad

 

A rovat legfrissebb hírei