Három pont: Nagyot küzdött az FK Csíkszereda


Vissza helyes útra.

 Némiképp világvége hangulat uralkodott Csíkszeredában a labdarúgó kedvelők körben a múlt hétvégi Tuanri ellen elszenvedett kínos vereség után, ám Ilyés Róbert tanítványai a tavaly még első ligás Chindia Targoviste ellen visszatértek a helyes útra.

 
Remek szeptemberi végi, napsütéses időjárás és szép számú érdeklődő előtt vette kezdetét az FK Csíkszereda – Chindia Targoviste másodosztályú labdarúgó bajnoki. A vendégeket is elkísérte egy tíz fős, lelkes drukkercsapat, így jó hangulatban indult útjára a labda a két szurkolótábor hangpárbaja közepette.
 
Bátran kezdett az FK, a második percben Vita Dániel távoli, fölé szálló kísérletével adták meg a meccs alaphangját, majd mezőnyjáték alakult ki a pályán viszonylag kevés eseménnyel. Jebari jobb oldali beadása szállt el a 18. percben Jelena feje fölött a vendégek kapujának előterében, majd Gyenge bravúrjának tapsolhatott a hazai közönség. A bal felső sarokra tartó szabadrúgást hatástalanított a kezdőcsapatban újra helyet kapó hálóőr a 22. percben.
 
A 25. percben könnyen meg lehetett volna a csíkiak vezető találata, azonban Nistor Ákos bal oldalról érkező beadását nem találta el jól Jebari. A 30. percben a vendégek játékosa Șerban Andrei lépett ki lesgyanús helyzetben, majd a jobb kapufa mellé helyezett, nagy lehetőség volt. A 37. percben Veres Szilárd cselezte le magát a jobb oldalon az alapvonalig, majd betört a 16-oson belülre, ahol akasztották. A játékvezető pillanatnyi hezitálást követően a büntetőpontra mutatott. A megítélt 11-eshez Jebari állt oda, középre tartó lövését először hatástalanította a vendégek kapusa, a kipattanót azonban ballal a hálóba helyezte "Szufi". A szünet előtti pillanatokban Csürös mellé szálló fejesét és Șerban Andrei jobb kapufa mellé helyezett lövését jegyezhettük fel.
 
Nagy FK-helyzettel indult a második játékrész, Csürös bal oldali beadását Jelena közvetlen közelről fölé helyezte. Visszaesett a játék színvonala. A 65. percben Gyenge ölelt magához egy vendégpróbálkozást. Két perc elteltével Jelena rúgott balról, kissé kiszorított helyzetből zúgó kapufát. 
 
Megnyomta az utolsó negyed órát a Chindia, ám nagyobb gólhelyzetek mégis a csíkiak előtt adódtak. A 73. percben Jelena lépett ki jól, ám passz helyett gyengén ellőtte a labdát, a helyére beszálló Makrai a 78. percben balról adott be, Ronai pedig a hosszú sarok mellé helyezett. A hosszabbításban még Bloj fölészálló próbálkozását és Bakos Ervin helyzetét érdemes megemlítenünk. A végén pedig jogosan zúgott a vastaps és csendült fel a székely himnusz a Lokálpatrióták soraiból.
 
Liga 2, alapszakasz, 8. forduló
FK Csíkszereda – Chindia Târgoviște 1–0 (1–0)
Gólszerző: Soufiane Jebari (38.)
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Szabó Bálint, Kelemen Dávid, Apro Claudiu, Vita Dániel, Csürös Attila, Veres Szilárd, Soufiane Jebari (Bloj Erwin, 90+1.), Nistor Ákos (Bakos Ervin, 84.), Ronai Robert (Balogh Szilárd, 90+1.), Jelena Richárd (Makrai Gábor, 74.) Vezetőedző: Ilyés Róbert.
 
Fotó: fkcsikszereda.ro

A rovat legfrissebb hírei