Az égből kapott gól ellenére pontot mentett a listavezető otthonában a Kolozsvár Videó


Eddig csak erdélyi csapat ellen veszített pontot a FCSB, hazai pályán először.

A Kolozsvári Universitatea bravúros pontszerzésével ért véget a román labdarúgó SzuperLiga 11. fordulója, a kisebbik kolozsvári csapat a listavezető FCSB otthonában ért el meglepő, 2:2-es döntetlent.

Pedig nem kezdődött jól a találkozó a 11. helyezett Universitatea számára, a 8. percben ugyanis egészen szürreálisan komikus gólt kaptak. Történt, hogy egy szöglet után Andrei Gorcea a felhők közé öklözte a labdát. A védők szinte beleuntak, amíg a laszti visszahullott a mennyből: egyenesen a kapufára, onnan Siyabonga Ngezana vállára, majd Joyskim Dawa stukkolta a hálóba a játékszert (1:0).

A 23. percben aztán valamelyest javított hibáján Gorcea, amikor Octavian Popescu közeli lövését hárította lábbal. Ráadásul három perccel később Dan Nistor két védő mellett is elhúzott, majd higgadtan gurított a hosszú alsó sarokba (1:1).

Nem sokáig volt azonban egyenlő az állás, a 39. percben Florinel Coman szabadrúgását csak középre tudta kiütni Gorcea, egyenesen Adrian Sut elé, aki ismét előnyhöz juttatta a FCSB együttesét (2:1).

A szünet után Alexandru Baluta, majd Darius Olaru helyzeteinél is nagyot védett Gorcea, a kihagyott helyzetek pedig megbosszulták magukat: az egyre inkább fölénybe kerülő U a hajrában kiegyenlített. Nistor lövését még szögletre tudta menteni Stefan Tarnovanu, a sarokrúgást azonban Bogdan Mitrea befejelte (fotó), így a kolozsváriak megmentettek egy pontot Bukarestben (2:2).

Érdekesség, hogy a FCSB ebben a szezonban csak erdélyi csapatok ellen veszített pontot: Aradon 2:1-re kikapott az UTA-tól, Nagyszebenben pedig szintén 2:2-re végzett a Hermannstadt ellen, míg a Kolozsvári CFR-t 1:0-ra, a Sepsit 5:2-re győzte le.

A FCSB 26 ponttal vezeti a bajnoki tabellát a 22 pontos CFR és a 21 pontos CSU Craiova előtt, míg az 5. helyen a Hermannstadt áll 15 ponttal. A Sepsi 12 ponttal, de két meccsel kevesebbet játszva a 9., a Kolozsvári Universitatea pedig ugyanennyi ponttal a 12., míg a 9 pontos UTA a 14. helyen áll jelenleg.

Csütörtökön a CFR tovább csökkentheti hátrányát, vagy a Sepsi elkezdheti a felzárkózást, 20.00 órától kezdődően ugyanis a Fellegvárban bepótolják az 5. fordulóból elmaradt mérkőzésüket. Ezen kívül a Sepsinek még az újonc Iasi ellen van egy utolsó elmaradt meccse.

fotó: https://www.facebook.com/FCSBOfficial  

A rovat legfrissebb hírei