Zsinórban a harmadik csíki vereséget


Mínusz kettőről hosszabbításra mentettek.

Úgy érkezett első magyarországi túrájára a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, hogy két erdélyi rangadót elveszített. A túra pedig egyáltalán nem ígérkezett könnyűnek, hiszen rangadót rangadó követ.

Elsőként pedig a Magyar Kupa győztes és tavalyi elődöntő BJAHC otthonában kezdtek a kék-fehérek.

Kangyal Balázs nem változtatott a BJAHC sorösszetételén, mindössze a 13. csatárnak nevezett Ravasz Csanáddal bővült a vasárnap a FEHA19-et megszóró keret. Az ellenfél Csíkszeredánál nem játszott az első számú kapus Adorján Attila, de kikerült Reisz Áron és Salló Alpár is, a helyükre az első Erste Liga-mérkőzésére készülő 22 Ambrus Levente, valamint Ferencz Csibi Róbert, Rokaly Norbert és Casaneanu kerültek.

Villámgyors vendég góllal indult a mérkőzés, Milan vette észre, hogy a hosszú oldalon érkező McNally-ről lemaradt Galoha, az olasz válogatott támadó centerezését csak az üres kapuba kellett pofoznia Rutkowskinak. Az ötödik percben emberelőnyből egyenlített a BJAHC: Galoha javította korábbi hibáját, a lett keresztpasszát kapásból zúdította a hálóba Mozer, 1-1. A harmad derekán második emberelőnyét is ötletesen játszották meg a Rozsomákok: a kiegészülést követően Mozerhez került a korong, akit nem támadott meg Gecse, így közelről duplázott, 2-1. A játékrész utolsó minutumjában Becze szerzett korongot egy óvatlan BJAHC védőtől a hazai harmadban, ám Rokaly Szilárd óriási helyzetét védte Farkas Roland.

A második felvonás az előző harmadnál is több fordulatot tartogatott. Előbb bő két perc alatt három gólosra növelte vezetését a BJAHC: Schlekmann Márk majd az egyedül hagyott Szabó Bence is mattolta Ambrus kapust. Bradley Gratton 4-1-es állásnál időt kért, a rögtönzött átbeszélés pedig meg is hozta a kívánt hatást. A 24. percben szépített a Sportklub: Milan szolgálta ki az üresen érkező Brownt, aki egy leheletfinom csuklómozdulattal ütemtelenül eltette a korongot Farkas lábai között, 4-2. A 32. percben eljött a vendégek első emberelőnye – és bár a kiugró Tóth Richárd majdnem hátrányos gólt szerzett -, amit ki is használtak: Milan a kapu mögül találta meg a középen üresen hagyott Rokaly Szilárdot, aki kapásból egyre csökkentette a különbséget. Egy perccel később pedig már döntetlen állt az eredményjelzőn: Levin hozta be a korongot a támadóharmadba, a mellette üresen robogó Szkacskovnak továbbított, a honosított támadó kilőtte a hosszút, 4-4. A 40. percben mindkét együttes megszerezhette volna a meccs kilencedik gólját, ám sem Culigin, sem Becze majd Nagy Krisztián sem járt túl a kapusok eszén.

A záró harmad Galoha felsővasával indult, majd Viikila helyzeténél védett nagyot Ambrus. A Sportklub két emberelőnyös lehetőséget puskázott el a folytatásban, sőt az egyikből az ismét kiugró Tóth Richárd állt közel a gólszerzéshez. A BJAHC is kihasználatlanul hagyta a Brown szabálytalan kapustámadásáért megítélt kisbüntetést, majd a csíkaiak sem éltek a következő hazai szabálytalansággal. Mindkét kapu előtt alakultak ki kisebb-nagyobb helyzetek, de csak nem akart megszületni a győztes találat, így a meccs hosszabbításba torkollott.

A hirtelen halálban több lehetőség adódott a hazaiak előtt, majd a 62. percben Schlekmann és Szabó Bence mentek el egy védő ellenében, a nyáron a cseh Zlínt is megjáró támadó nem passzolt, hanem lőtt, Ambrus tehetetlen volt.

A BJAHC hosszabbítást követően 5-4-re legyűrte a továbbra is nyeretlen Csíkszeredát, a fővárosiak legközelebb kedden fogadják a Brassót, míg a Sportklub pénteken az FTC otthonában vendégszerepel.

Eredmény, Erste Liga
BJAHC – Csíkszeredai Sportklub 5–4 (2–1, 2–3, 0–0, 1–0) – h.u.
Gól:
Moser (5., 12.), Schlekmann (21., 62.), Szabó B. (23.), illetve Rutkowski (1.), Brown (24.), Rokaly Sz. (33.), Szkacskov (34.).

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei