Meglepetésre pontot veszített Bukarestben a CFR


Nem megy a kolozsváriaknak idén a román fővárosban.

Némi meglepetésre 1:1-es döntetlent ért el a Kolozsvári CFR a Dinamo otthonában a román labdarúgó SzuperLiga 12. fordulójának vasárnapi játéknapján, aminek következtében az erdélyiek három ponttal lemaradtak a tabella élén a FCSB mögött.

Miközben a szebb napokat látott Dinamo legutóbbi négy bajnokiját elveszítette, sőt, gólt sem szerzett, addig a CFR legutóbbi 8 meccséből hetet megnyert, így a vendégek számítottak a találkozó esélyesének. Ennek ellenére (vagy talán pont ezért?) bealudt a meccsbe a CFR, aminek köszönhetően Hakim Abdallah az első tíz percben kétszer is veszélytetett: a 4. minutumban Razvan Sava még menteni tudott, hat perccel később viszont a madagaszkári csatár 11 méterről, középről megszerezte a vezetést (1:0).

A bekapott gól után felébredt a Kolozsvár, de elgondolkodtató, hogy minden támadás a 37 éves Ciprian Deacon futott keresztül: a csapatkapitány kétszer saját maga próbálkozott lövéssel, majd előbb Vasile Mogost, aztán Arlind Ajetit hozta helyzetbe, de egyik próbálkozás sem talált célt.

A szünet után sem változott a játék képe, Deac lövését előbb a védők blokkolták, majd Adnan Golubovic kapus állította meg a veteran szélsőt. A kolozsvári fölény aztán az 58. percben góllá érett, amikor egyéni akció végén Daniel Birligea lőtt kapufás gólt (1:1).

A bekapott gól után felbátorodott a Dinamo, a 69. percben pedig közel került az egyenlítéshez, amikor Sava rossz kijövetele után Cristian Costin lőhetett az üres kapura, de elcsúszott, így a labda elment a megárvult kapu előtt keresztbe. Egy perccel később Costin remek bepasszára Abdallah érkezett ideálisan, de négy méterről csúnyán kapu mellé lőtt…

A 74. percben szívszorító pillanatok állították meg a találkozót: játékosok és nézők tapsviharral emlékeztek a Dinamo néhai kapitányára, Catalin Hildanra, aki 2000. október 5-én egy Oltenita elleni barátságos mérkőzés 74. percében lett roszzul és hunyt el hirtelen szívmegállás következtében. Mindössze 24 évesen…

Következett egy hosszabb, gólhelyzet nélküli periódus, de egyik csapat sem mondott le a győzelem reményéről. A három pont megszerzéséhez a CFR állt közelebb, de a ráadás pillanataiban Golubovic Pókemberként nyúlt meg és tornázta szögletre előbb Mogos, majd Jefte Betancor lövését, így az eredmény már nem változott.

Nem megy túl jól ebben a szezonban a CFR-nek Bukarestben, hiszen a FCSB ellen 1:0-ra, a Rapid ellen 3:1-re veszített és a szenvedő Dinamót sem sikerült legyűrnie. Ennek következtében a 29 pontos FCSB három pontra eltávolodott a 26 pontos CFR-től, míg a harmadik Rapidnak 22 pontja van. A forduló zárásaként hétfő este 21.00 órai kezdettel a Kolozsvári Universitatea a Sepsit fogadja.

fotó: https://www.facebook.com/cfr1907

 

A rovat legfrissebb hírei