Bajnokok Ligájában az erdélyiek!


A balázsfalvaiak hazai pályán vívták ki a csoportkörben való szereplés jogát, már az ellenfelek is ismertek.

Bejutott a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörébe a Balázsfalvai Alba Volei csapata, miután az újonnan épült hazai csarnokban két győzelemmel és egy vereséggel az F jegyű selejtezőcsoport második helyén végzett.

Az erdélyiek első ellenfele régi ismerős volt, a Kralovo Pole Brno együttesével ugyanis már az első selejtezőcsoportban is összecsaptak, ráadásul akkor a csehek voltak a házigazdák. Az eredmény viszont ugyanaz volt: mint akkor, a Balázsfalva most is elveszítette az első játszmát, utána viszont megnyerte a következő hármat és 3:1-re győzött.

Szerdán, a Mladost Zágráb ellen már a továbbjutás volt a tét! Ezúttal is rosszul kezdtek a hazaiak, a Maldost 25:21-re megnyerte az első játszmát. A másodikban a Balázsfalva 25:21-el egyenlített, de a következő szettet ismét a horvátok nyerték 28:26-ra. A negyedik játékrészben azonban az Alba egyenlíteni tudott 25:15-re, a mindent eldöntő rövidítésben pedig 15:13-ra nyertek az erdélyiek, így már biztosan bejutottak a csoportkörbe.

Csütörtökön, az utolsó mérkőzésen már a csoportelsőség volt a tét az Asterix Avo Beveren ellen, de ekkor már nem pörögtek teljes intenzitással az agyak és az izmok, így a belga csapat 3:0-ra nyert.

Ezzel pedig az is eldőlt, hogy csoportmásodikként a Balázsfalva a Bajnokok Ligája E csoportjába került a lengyel LSK Lódz, a francia Volero le Cannet és az ukrán Promotej Dnyepr mellé. Itt kell megemlítenünk, hogy az ukrajnai háború miatt a Dnyepr Mioveni-ben játssza hazai meccseit, így a Balázsfalva nem három, hanem négy mérkőzést vívhat Romániában.

fotó: doarvolei.ro

A rovat legfrissebb hírei