Szétlövések után vereség az olaszoktól


Mihály és Fejes is jégre lépett.

Két csíkszeredai sportolóval – Fejes Nándor és Mihály Ákos – a keretében a magyar jégkorong válogatott a Sárközy Tamás Emléktorna második napján Olaszországgal játszott.

Jó iramban indult a találkozó, a magyar csapat lendületesen kezdett, és az 5. percben meg is szerezte a vezetést: Löveitől került a korong Páterka elé, aki megtréfálta az olasz kapust. A vezetés birtokában is veszélyesebbek maradtak a mieink, aztán az olasz együttes is éledezett, emberelőnybe került, ám ezt kivédekeztük. Egy magyar, majd egy olasz emberelőny tartozott még az első felvonás krónikájához.

A fordulás után az olaszok voltak aktívabbak, Bálizsnak többször is nagyot kellett hárítania, aztán egy szép egyéni akcióval sikerült kijönni a nyomásból Nagy Krisztián révén. Az olaszok több helyzetet is kidolgoztak, és végül a 34. percben egyenlítettek. Pietroniro éles szögből leadott lövésénél még segített a keresztvas, ám aztán Trivellato passzát Salinitri már könnyedén beütötte. Válaszul rögtön visszavehettük volna a vezetést, előbb Páterka duplázhatott volna, szemtől szemben nagyot védett Bernard, majd a másik oldalról Galló löketét is hárította. Az olaszoknak is ziccerük volt, de Deluca rontott, majd Bálizs védett nagyot.

A harmadik felvonás elején kettős fórba került a magyar csapat, időkérés után szépen meg is játszotta az akciót, Horváth Bálint azonban nem tudott betalálni. Ezt magyar büntetés követte rossz csere miatt, a szimpla emberelőnyt pedig nem sikerült kihasználni. Nagy Krisztián megiramodása volt veszélyes, majd Stipsicznek is akadt lehetősége szép cselek után. Az olasz kapuban Bernard bravúrral védte Galló helyzetét is. Jól játszott ekkor a válogatott, de nem tudott eredményes lenni, a hajrában pedig Bálizs remeklése kellett, hogy ne változzon az állás.

A hosszabbítás is izgalmasan alakult, mindkét csapat eldönthette volna, de a kapusok nagy napot fogtak ki. Így a büntetők döntöttek, egyedül az ötödik párban Pietroniro talált be, így az olaszoké lett a pluszpont.

Eredmény
Magyarország – Olaszország 1–2 (1–0, 0–1, 0–0, 0–0, 0–1) – sz.u.
Gól: Péterka (5.), illetve Salinitri (34.), Pietroniro (65. - GWS).

A nap másik meccsén
Szlovénia – Ukrajna 5–4 (2–1, 1–2, 2–1).

Fotó: MJSZ

A rovat legfrissebb hírei