Fantasztikus mérkőzésen, hosszabbításban aratott nagy győzelmet a Kolozsvár


Továbbra is remekel az EuroKupában az U-BT, újabb nagy skalpot ejtett a „kincses városban”.

A BKT EuroKupa 9. fordulójában megszerezte 7. győzelmét is a Kolozsvári U-BT, amely szerda este heroikus csatában, 97:97-es rendes játékidő után 120:111-re legyőzte a litván Lietkabelis Panavezys együttesét. Kétszázharmincegy pont, hosszabbítás, mi kell még?

A mérkőzés végig elképesztő izgalmakat hozott, a két gárda legtöbbször fej-fej mellett haladt. Az első negyedben felváltva vezetettek a csapatok, a végére 23:21-es vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A második játékrészben is sokáig nagyon szoros volt az állás, a végére azonban az U-BT 44:36-ra el tudott lépni.

A harmadik negyedben hengerelt a Kolozsvár, amely már 74:57-re is vezetett, a végére pedig 74:59-es fórja volt. Az utolsó negyedre aztán feltámadtak a litvánok, akik ledolgozták hátrányukat és Devidas Sivydis két büntetőjével, 12 másodperccel a vége előtt 97:97-re egyenlítettek.

Aki azonban azt gondolta, hogy elfáradt a Kolozsvár, ennél nagyobbat nehezen tévedhetett volna: 112:109-is ismét fej-fej mellett haladt a két gárda, ekkor azonban az erdélyiek minden megmaradt energiájukat mozgósították, Patrick Richard triplájával pedig 120:111-re nyertek.

A 231 dobott pont remek egyéni teljesítményekben is kicsúcsosodott, így Dennis Seeley 25, Emanuell Cate és Jarrell Eddie 20 pontig jutott.

Hét győzelemmel és 2 vereséggel, 77,8%-os teljesítményével az U-BT marad a B csoport második helyén a 100%-os Dreamland Gran Canaria mögött, a 10. fordulóban, december 5-én pedig a sereghajtó Türk Telecom Ankara vendége lesz.

fotók: https://www.facebook.com/ubtcluj

 

A rovat legfrissebb hírei