Csak kapufákig jutott, egyre nagyobb bajban a CFR


Kihagyta a helyzeteit a kolozsvári együttes, amiért a végén súlyosan megfizetett.

Zsinórban negyedik bajnokiján sem tudott nyerni a Kolozsvári CFR, miután a labdarúgó SzuperLiga 18. fordulójában 1:0-ra vereséget szenvedett a CSU Craiova otthonában. Amennyiben a listavezető FCSB vasárnap legyőzi hazai pályán a Galacot, nyolc pontos előnyre tehet szert a tabella élén.

Az első félidő sokáig óvatos, taktikai játékos hozott, amelyben két szabadrúgás okozott némi izgalmat a két kapu előtt: előbb Alexandru Mitrita dolgoztatta meg Razvan Savát, majd Ciprian Deac próbálkozásánál figyelt Laurentiu Popescu. Mígnem a 45. percben Panajotisz Tahszidisz telibe nem találta a hazai kapu felső lécét jó 20 méterről.

A második félidő elején egy méternyi közelségbe került a vezető gól megszerzéséhez a CFR, de egy szöglet után Anton Kresic lemaradt a keresztlabdáról. Az igazi főszereplő azonban Tahszidisz maradt, aki az 56. percben előbb olyan szerencsétlenül ütközött Vladimir Screciu vállával, hogy a mentőautó is bement a pályára. A görög azonban folytatta, a 65. percben aztán öt méterről előbb luftot rúgott, majd a kavarodásban ismét eléje került a labda, de Popescu a lécre tolta lövését. A 72. percben aztán Durel Avounou gólra váltotta a vendégek helyzeteit – apró probléma, hogy lesen állt. Tíz perccel később Tahszidisz közel került ahhoz, hogy harmadszor is eltalálja a kapufát, de végül a labda centikkel elkerülte az alumíniumot.

És tudjuk ugye, mi történik a kihagyott helyzetekkel? Egy ártatlannak tűnő pozíciós támadás során Kresic rossz fejelte a labdát, ami Elvir Koljic elé került, a bosnyák pedig 15 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot (1:0).

Egyre nagyobb bajban a CFR, amely zsinórban negyedszer maradt nyeretlen, ennél is aggasztóbb azonban számukra, hogy a legutóbbi 8 bajnokiból csak kettőt tudtak megnyerni. Ennek köszönhetően 32 pontjukkal már most öt egység a hátrányuk a listavezető FCSB mögött, míg a CSU Craiovának szintén 32, a Rapidnak pedig 31 pontja van.

fotó: https://www.facebook.com/UCVOficial

A rovat legfrissebb hírei