Takács Attila: Üzenet a politikának és a sajtónak


Értékelte a pénteken véget ért világbajnokságot a Román Minifoci Szövetség főtitkára.

Legjobb európai csapatként a 3. helyen zárta az ausztráliai Perth városában pénteken véget ért és Mexikó győzelmét hozó III. minifoci világbajnokságot Románia, miután a kisdöntőben szétlövésekkel 3-1-re legyőzte Magyarországot. A vébé tapasztalatairól Takács Attila, a Román Minifoci Szövetség főtitkára számolt be a szövetség hivatalos Facebook-oldalán.

Ez volt a első világbajnokság, amelyen már 32 csapat vehetett részt, ám ez nem nyerte el Takács tetszését. „Sok olyan csapat volt, amely meg se közelítette az európai vagy a dél-amerikai együttesek szintjét, emiatt sok mérkőzés meglehetősen unalmasra, laposra sikeredett”, utalt arra, hogy Románia például Nigériát és Guatemalát is 10-0-ra győzte le, míg Magyarország a vébék történelmének harmadik legnagyobb arányú győzelmét aratta azzal, hogy 22-0-ra földbe gyalulta szegény Kolumbiát.

A helyzet aztán alaposan megváltozott az egyenes kieséses szakaszban. „Könnyű csoportba kerültünk, ahol ugyan Ukrajna kemény, ambiciózus ellenfélnek bizonyult, Libanon ellen pedig leginkább az jelentette a nehézséget, hogy nem ismertük őket. Az egyenes kiesés szakaszban aztán megváltozott a helyzet. Látványos mérkőzéseket játszottunk és némi szerencsével akár a döntőbe is bejuthattunk volna a néha durván játszó Mexikó ellen”, fogalmazott a főtitkár.

Takács kitért a válogatottat lelkesen biztató helyi román közösség tagjaira is, megköszönve az értük otthon is szurkolók támogatását. „Ausztráliában mindenütt pályák vannak és mind tele van gyerekekkel, fiatalokkal. Ez az, ami nálunk sajnos nem így van”, vont párhuzamot Románia és a kontinensnyi ország sporthoz való hozzáállása kapcsán.

A főtitkár nem is burkoltan üzent a román politikumnak és a sajtónak is. „Egységes, jól összerakott csapatunk volt, amely a legjobb európai együttesnek bizonyult. Azt követően, hogy a Marosvásárhelyi Nova Vita a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelt, most a válogatott is igazolta, hogy a minifoci élmezőnyéhez tartozunk. Talán látja ezt valaki a politikai elit tagjai közül is, így végre nemzeti sportszövetséggé tudnánk alakulni. És talán látja ezt a sajtó is, amely – úgy érzem – méltánytalanul kevés figyelmet szentel – tisztelet a kivételnek - ezeknek a játékosoknak és ennek a sportágnak”.

fotó:facebook.com/MinifotbalRomania

A rovat legfrissebb hírei