Románia kikapott és kiesett – Gődérrel és Geréddel a fedélzeten


A román válogatott győzelem nélkül zárta a Nemzetek Ligája első kiírását.

Románia női labdarúgó válogatottja kedd este hazai pályán 1:0-ra kikapott Horvátországtól a Nemzetek Ligája első kiírásának 6., egyben utolsó fordulójában és így biztossá vált, hogy nyeretlenül végez a 2-es csoport utolsó helyén.

Teljesen ellentétes céllal lépett pályára a két válogatott Bukarestben: amíg a horvátok a rájátszást jelentő második helyért hajtottak, addig Románia legfeljebb első győzelmében reménykedhetett. A svájci FC Baselben játszó Ivana Rudelic 81. percben szerzett góljával végül Horvátország 1:0-ra nyert és megcsípte a 2. helyet – köszönhetően annak is, hogy Szlovákia hazai pályán „csak” 2:2-re végzett a már csoportelső Finnországgal.

Akárcsak az öt nappal korábbi, Finnországban elszenvedett 6:0-s zakó esetében, Gődér Brigitta (Ferencváros, 15-ös számú mezben) és Geréd Erika (Diósgyőr, 13-as számú mezben) ezúttal is végigjátszotta a mérkőzést a román csapat védelmében, míg Salamon Szidónia (Beszterce) nem kapott lehetőséget a kapuban, Herczeg Andrea (FK CSíkszeerda) pedig egészségügyi okokból elhagyta a válogatottat már a finnek elleni első meccs előtt.

A 2-es csoportban a 16 pontos Finnország végzett az élen, a 9 pontos Horvátország rájátszásra, a 8 pontos Szlovákia (bánhatják azt bukaresti ikszet) osztályozóra, az 1 pontos Románia pedig kiesésre számíthat.

fotó: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei