Könnyed Fradi-búcsú, székely közreműködéssel


Meglepő játékos bukkant fel a Ferencváros kezdőjében – az egyik közönségkedvenc.

Sima, 3:0-s győzelemmel búcsúzott a 2023-as bajnoki évtől a Ferencváros labdarúgócsapata, a zöld-fehérek az NB I 17. fordulójában a Zalaegerszeget múlták fölül hazai pályán.

A gól nélküli első félidő után Lisztes Krisztián szerzett vezetést az 50. percben, majd Ismael Aaneba duplázta meg a hazai előnyt a 76. percben, végül egy szemkápráztató akció végén Mohamed Ali Ben Romdhane állította be a 3:0-s végeredményt a 86. percben.

A találkozó érdekessége, hogy október 22. után először ismét pályára lépett a Fradi színeiben Pászka Lóránd. A kézdiszentkereszti védő ennél is régebben, augusztus 27. után játszhatott ismét végig egy bajnokit, míg a Magyar Kupában november elsején 120 percet kapott a Puskás Akadémia ellen. A 27 éves védő ezúttal nem a bal, hanem a jobb oldalon játszott – mindössze a 4. bajnokin ezen az őszön.

Nem tudhat maga mögött túlságosan jó időszakot Zsóri Dániel sem, a Nagyváradon született csatár mindössze 10 bajnokin kapott szerepet az MTK színeiben, de gólt nem lőtt. A 23 éves támadó a Diósgyőr elleni 3:3-as meccsen végig a kispadon maradt.

Az NB I állása meglehetősen szoros az élen, hiszen meglepetésre vezet a Paks 34 ponttal, őt a 33 pontos Ferencváros és a 30 pontos Fehérvár követi.

fotó: https://www.facebook.com/fradi.hu

 

A rovat legfrissebb hírei