A CFR elárulta, mennyivel tartozik játékosainak


Csapatot talált a kegyvesztett gólvágó.

„Az egyesület célja, hogy stabilizálja és optimalizálja anyagi helyzetét”, szögezte le a Kolozsvári CFR által kiadott közlemény. Amely elárulta azt is, mennyi idő óta tartozik a klub játékosainak.

A közlemény kiemeli, hogy a CFR annak ellenére második a román SzuperLigában és bejutott a Román Kupa nyolcaddöntőjébe, hogy a költségvetési egyensúly fenntartása érdekében az utóbbi hónapokban több játékost is eladtak. A mértékadó transfermarkt.de adatai szerint a CFR ebben a szezonban mindössze 275.000 eurót költött játékosok szerződtetésére, miközben 9,7 millió euró értékben adott el labdarúgókat.

A klub fontosnak tartotta elárulni azt is, hogy mindössze 8 napos elmaradásuk van alkalmazottaikkal szemben.

Időközben csapatot talált magának a CFR-nél kegyvesztetté vált Jefte Betancor: a spanyol csatár a görög Panszerraikosz együttesében folytatja pályafutását. A 30 éves csatárért 2022. nyarán 300.000 eurót fizettek a kolozsváriak a Farulnak, végül azonban szinte semennyi lehetőséget sem adtak neki a bizonyításra: 32 találkozón mindössze 1290 percet töltött a pályán, öt gólt lőtt. A görög bajnokság 10. helyezettjénél a bennmaradásért küzdhet, edzője pedig az a Pablo Garcia lesz, aki játékosként megfordult többek között az Atletico Madrid, a Milan és a Real Madrid csapatainál.

A CFR játékosai január 4-én kezdik meg a felkészülést, majd 6-án utaznak el edzőtáborban a spanyolországi Oliva Novába.

fotó: https://www.facebook.com/cfr1907
 

A rovat legfrissebb hírei