Tavaly még a Juventusal küzdöttek, ma kikaptak az FK-tól


Hétközi fordulót rendeztek a román labdarúgó másodosztályban, ahol az FK Csíkszereda egy „dák hagyományokkal rendelkező” csapattal találkoztak.

 A 12. játéknap mérkőzéseit rendezték a román labdarúgó másodosztályban, ahol az FK Csíkszereda az igencsak hangzatos nevű Bukaresti Daco-Geticával játszott. A fővárosi alakulat két évvel ezelőtt még Juventus Bukarest néven az első ligában vitézkedett, ahonnan végül búcsúzni kényszerültek. Ugyanakkor hírnévre nem a játékukkal, hanem a nevükkel tettek szert. Név és címer használat miatt a Juventus Torinoval kerültek összetűzésbe és ebből az olaszok jöttek ki jobban és a fővárosiak mindent le kellett cserélniük.

A tavalyi szezonban még bentmaradtak a másodosztályban, de idén a kiesés elől menekülnek. Ebből a szempontból az FK Csíkszeredával közvetlen riválisok lettek és most össze is csaptak a fővárosban.
 
A találkozót pedig a csíki csapat kezdte határozottabban és a 15. percben egy Majzik lábáról lecsúszó baloldali beadás beakadt Gurau kapujába. A folytatásban is az FK maradt a kezdeményezőbb, többször jutottak el a hazai kapuig, de a helyzetek kimaradtak.
 
A fordulást követően kiegyensúlyozottabb lett az összecsapás. Helyzetecskék mindkét oldalt akadtak. A hajrá hozott viszont izgalmat. Előbb a 76. percben a hazaiak 16 méterről, ideális helyről, végezhettek el szabadrúgást, de Bordás remekül helyezkedett és a sorfal mellett elröpülő labdát sikerült hárítania. A hajrá már az FK-t találta támadásban és a 90. percben Majzik közel volt a második góljához, de szabadrúgása a kapufán csattant, de végül ez nem osztott-szorzott és az FK 1–0-ra nyert.
 
A csíkiak a három pontjukkal 13 egységre tettek szert amivel elmozdultak a kieső helyről és jelen állás szerint a 14. helyen állnak. A hétvégén viszont érkezik a jelenleg 4. helyen álló és a feljutásra pályázó Bukaresti Rapid.
 
II. Liga, 12. forduló
 
Bukaresti Daco-Getica – FK Csíkszereda 0–1 (0–1)
Gólszerző: Majzik (15.).
 
FK Csíkszereda: Bordás – Palmeş, Csürös, Lalics, Majzik, Eder, Casiadi-Bakó, Pintér (Veres, 80.), Kálmán, Erdei (Hodgyai, 87.), Becze (Corbu, 72.).

A rovat legfrissebb hírei