Nagyot ment hétfőn az erdélyi motoros a Dakaron


Gyenes először került be az első 30 közé a nap végén.

Az idei Dakar eddigi legjobb helyezését érte el Gyenes Emánuel hétfőn azzal, hogy az Al Duwadimi és Al Salamija közötti 732 kilométeres távot a 27. helyen pozícióban teljesítette. Az első napon 39., a másodikon 33. helyezettként ért be a táborba.

Hétfőn a 437 kilométeres mért szakazt 5 óra 9 perc 19 másodperc alatt teljesítette a szatmári pilóta. A remek eredménynek köszönhetően Mani újabb helyet lépett előre az összesített táblázaton, ahol jelenleg a 34. pozícióban várja a keddi folytatást.

Amely folytatás a szokásosnál is szorosabban kötődik az előző naphoz, hiszen hétfő volt a maratoni szakasz első napja. „Hosszú, nehéz nap volt, a kerékpárokat és a gumikat is óvni kellett, mivel ez volt a maratoni szakasz első része - korlátozott felszereléssel mindössze 2 óránk lesz felkészülni a következő napra”, magyarázza Gyenes, mit is jelent ez számukra.

Jó hír viszont Maniék számára, hogy kedden viszonylag rövid, alig 299 kilométer hosszú mért szakasz vár rájuk – igaz, összesen 631 kilométert kell motorozniuk Al Salamija és Al Hofuf között.

fotók: https://www.facebook.com/emanuel.gyenes 

A rovat legfrissebb hírei