Ismét nagyot lépett előre az erdélyi motoros a Dakaron


A világ legnehezebb terep rali mezőnye vasárnap elkezdte az idei kiírás második felét.

Szombaton Rijádban pihentek a 2024-es Dakar rali még versenyben lévő pilótái, vasárnap viszont elkezdték a világ legrangosabb és legnehezebb terep rali megmérettetésének második hetét. Méghozzá az idei verseny leghosszabb távjával, Szaúd-Arábia fővárosától Al Duwadimiig ugyanis nem kevesebb, mint 874 kilométert tettek meg a motorosok. A mért szakasz ebből 483 kilométer volt.

„Elégedett vagyok az eddigi eredménnyel. Követtem ugyan el apróbb hibákat, de úgy érzem, nem hagytam benne sokat”, fogalmazott Gyenes Emánuel még a rijádi pihenőnapon. Vasárnap aztán ismét olyan időt ment, amivel csak elégedett lehet: a 6 óra 15 perc 23 másodperces idejével a nagyszerű 23. helyezést érte el szombaton, ennek köszönhetően összesítettben pedig négy pozíciót javítva már a 21. helyen áll. A nem gyári csapatban induló pilóták számára kialakított Rally 2 kategóriában a szatmári motoros már a 9. helyre lépett előre.

Vasárnap sok dűnével és száraz folyómederrel tarkított, de durva köves szakaszokat is tartalmazó terep fogadta a versenyzőket. A pálya nem volt teljesen ismeretlen számukra, egy részét ugyanis a kedden már megismerték – csakhogy most ellenkező irányban haladtak.

Mani tiszta vizet öntött a pohárba

Az eredeti hírek arról szóltak, hogy Gyenes idén is elindul az Original by Motul kategóriában, azaz a szervizcsapat nélküli versenyzőkkel külön megmérkőzik. Az első két etap után neve szerepelt is a kategória helyezettjei között – aztán eltűnt onnan.

Egy videóüzenetben Gyenes most elmagyarázta, hogy a szerezők döntése értelmében mindazok, akik az elmúlt három évben megnyerték az Original by Motul kategóriát, vagy összesítettben az első 30 között végeztek, nem vehettek részt a versenyben. Ők megkapták a kategória nagykövete titulust, tehát tanácsaikkal segíteniük kell a kategória versenyzőit, de eredményeiket nem jegyzik ebben az osztályban. Az, hogy az első két napon Gyenes és további két motoros neve mégis feltűnt az Original by Motul helyezettjei között, a szervezők hibája volt csupán.

Hétfőn 678 kilométer már Maniékra Al Duwadimi és Hail között, ebből 458 kilométer lesz a mért szakasz hossza.

fotó: https://www.facebook.com/ManiGyenes

A rovat legfrissebb hírei