Éremmel kezdte az évet Szőcs – így is folytatná


Merész tervekkel vág neki az évnek a marosvásárhelyi kiválóság.

Megszerezte pályafutása negyedik érmét is az európai asztalitenisz krémjének évindító tornáján Szőcs Bernadette: a marosvásárhelyi csillag bronzéremmel tért haza a svájci Monteux-ből.

„Örülök, hogy érmet tudtam szerezni. Reméltem, hogy arany lesz, de ez így is egy jó eredmény. Még jobban motivál, hogy jövőre megszerezzem az aranyat”, nyilatkozta az Európa Top 16 torna után Szőcs a Román Asztalitenisz Szövetség stábjának..

A marosvásárhelyi lány tudja, hogyan kell nyerni Európa aktuálisan legjobb 16 asztaliteniszezőjének az elit tornáján, hiszen 2018-ban az ő nyakába került az arany. Ezen kívül egy ezüst és immár három bronz van a gyűjteményében.

Az idei torán Szőcs előbb 4:1-re legyőzte a portugál színekben versenyző Jieni Shaót, majd 4:3-ra a lengyel Natalia Bajort, az elődöntőben viszont 4:3-ra kikapott a francia zászló alatt versenyző Jia Nan Juantól.

Eredményével Berni kvalifikálta magát az áprilisban, Macaóban sorra kerülő Világkupára, ezen kívül pedig vár rá még a Busanban esedékes csapat világbajnokság.

„A Világkupa legalább olyan nehéz, mint az olimpia, de érmet szeretnék szerezni mindkét versenyen. A csapat világbajnokságon is régen várunk már egy éremre, de az első nyolcba kerülés a minimális cél, ezzel ugyanis biztosítjuk a helyünket az olimpián”, mondta Szőcs.

Az erdélyi lány bizakodó, érmet szeretne minden nagy világversenyről és úgy érzi, megvan a fegyvere a sportágat uraló kínai lányok ellen: a szervajátéka. „ Mielőtt ellenem játszanak, a kínai lányok külön készülnek a szerváimból, de remélem, minél többször le tudom majd győzni őket”, fogalmazott bizakodóan a klasszis.

fotók: https://www.facebook.com/frtmromania

 

A rovat legfrissebb hírei