Egészen elképesztő! Luxemburg 9 perc alatt 23 pontot vert Romániára!


Történelmi szégyenről beszél a román sajtó a kolozsvári mérkőzés kapcsán.

Történelmi szégyenről beszél a román sajtó, miután a román férfi kosárlabda-válogatott hazai pályán 76:72-re kikapott Luxemburgtól a 2027-es Európa-bajnokság előselejtezőjében.

Románia új szövegségi kapitánnyal, az európai porondon is remeklő Kolozsvári U-BT edzőjével, Mihai Silvasannal vágott neki az útnak. A mester pedig behívta a válogatottba korábbi tanítványát, a Kolozsvárról a nyáron Nagyszebenbe szerződő Kuti Nándort.

Az új seprű jól seper, tartja a közmondás és ez Kolozsváron is beigazolódni látszott: Románia 20:17-re nyerte az első, 19:10-re a második és 16:11-re a harmadik negyedet. Ugyan a teljesítmény folyamatosan esett vissza, a negyedik negyed elején a hazaiak már 61:38-ra vezettek.

Amikor 8.53 perccel a rendes játékidő vége előtt Codrut Dinu triplájával 23 pontra nőtt a románok előnye, senki sem gondolta, hogy mi fog történni. A hátralévő időben ugyanis Luxemburg 29 pontot szerzett, Románia pedig csak hatot. Így általános döbbenetet keltve kiegyenlített.

Hát még amikor a hosszabbításban a vendégek 9 pontot dobtak, amire 5 pont volt csak a válasz, így Luxemburg 76:72-re nyert.

Kuti Nándor 22.43 perc alatt 8 pontot dobott, rajta kívül csak a 25 pontos Emanuel Cate és a 10 pontos Patrick Richard volt eredményesebb.

A folytatásban Kutiékra két idegenbeli mérkőzés vár novemberben: előbb Norvégiában, aztán Luxemburgban.

fotó: www.fiba.basketball/basketballworldcup

 

A rovat legfrissebb hírei