Drámai vereség Ostravában


Ismét kikapott a VSK Csehországban, ezúttal azonban jóval szorosabb volt az összecsapás.

Két napon belül elszenvedte második vereségét is a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata Csehországban, a Közép-Európai Kupa csoportkörében. A sorozat 2018-as győztese szerdán megsemmisítő, 105-65-ös vereséget szenvedett Brnóban, csütörtökre viszont hatalmasat változott a játék képe, Goran Boskovics együttese drámai végjátékban, mindössze egyetlen ponttal maradt alul Ostravában 71-70-re.

A két csapat 2018 januárjában már összecsapott egymással a sorozatban, akkor a VSK 74-59 arányban nyerni tudott az SBS ellen.

Érdekes párhuzamra lehetünk figyelmesek a két mérkőzés kapcsán: mind Brnóban, mind Ostravában elsősorban az első és a harmadik negyedben nyújtott gyengébb teljesítményt a VSK, ez pedig megpecsételte a mérkőzés sorsát. Akárcsak szerdán, ezúttal is pocsékul kezdte a találkozót a szatmári alakulat, amely az első tíz percben mindössze 13 pontot szerzett és 21-et engedélyezett az ellenfélnek. Hasonlóan terméketlennek bizonyultak Goran Boskovics tanítványai a harmadik negyedben is, amikor alig 11 pontig jutottak. Ekkor viszont legalább a védekezésük jobban működött, így a hazaiak sem dobtak csak 15 pontot.

Ilyen körülmények között hiába nyerte meg a VSK a második játékrészt 19-16-ra, és uralta az utolsót, amelyet 27-19-re húzott be, a huszáros hajrá csak arra volt elég, hogy egy pontosra csökkentse a hátrányát a dudaszó pillanatában.

A VSK lányaira a hétvégén már bajnoki mérkőzés vár a Kézdivásárhelyi KSE ellenében.

fotó: facebook.com/CSM-Satu-Mare

A rovat legfrissebb hírei