A magyar válogatott első gólja is kellett, hogy a Sepsi ikszeljen a listavezetővel Videó


A döntetlennel elmaradt a bajnokavató, öt nyeretlen meccs után nyert a Kolozsvár.

A Sepsi OSK labdarúgó csapat elhalasztotta a FCSB bajnokavatását, miután a SzuperLiga felsőházi rájátszásnak 6. fordulójában kétszer is egyenlített a listavezető ellen, amely végül örülhetett, hogy 2:2-es döntetlennel ért véget a mérkőzés.

A Sepsi négy magyarral állt a fel a kezdőcsapatában: Niczuly Roland védte a kaput, míg az egyaránt magyar válogatott Kecskés Ákos, Varga Roland és Varga Kevin is az első perctől kezdve pályán lehetett. (Gedő Hunor és Batzula Hunor ezúttal is végig a kispadon maradt.)

Fantasztikusan kezdte a meccset a FCSB, Octavian Popescu már az első percben kicselezte Niczulyt is, de Denis Ciobotariu blokkolni tudott. A 7. percben Alexandru Baluta találta el a hazai kapufát, majd két minutummal később, Kecskés hibája után Florinel Coman szerezte meg a vezetést a bukarestieknek (0:1).

Nem sokáig örülhettek azonban a vendégek, a 22. percben Varga Roland vett át remekül egy hosszú labdát, majd 16 méterről higgadtan a kapuba lőtt (1:1). Ez volt a 34 éves, 24-szeres magyar válogatott szélső első gólja a román bajnokságban – a 39. mérkőzésén.

Potyogtak a gólok, a 34. percben ugyanis ismét vezetett a FCSB, miután David Miculescu jobbról a hálóba lőtte a labdát (1:2).

A szünetben Kecskést sérülés miatt le kellett cserélni, a 60. percben pedig mindkét Varga elhagyta a pályát.

A második félidő első említésre méltó eseménye is Popescu nevéhez fűződik, de a támadó célt tévesztett. A 70. percben jött az újabb egyenlítés, Stefan Tarnovanu kapus rosszul mozdult ki a labdára, így Florin Stefannak csak az üres kapuba kellett passzolnia (2:2).

A végén aztán örülhetett az egy pontnak a FCSB, mert Sherif Kallaku, majd Ciobotariu is közel került ahhoz, hogy megserezze a Sepsi győztes találatát.

Öt meccs után nyertek az egyetemisták

Az alsóházban a Kolozsvári UnIversitatea 1:0-ra legyőzte hazai pályán a Politehnica Iasi együttesét. Az találkozó egyetlen gólját Daniel Popa szerezte az 55. percben, ez volt a csatár 10. gólja a szezonban. Az Universitatea három vereség és öt nyeretlen mérkőzés után tudott ismét győzni.

fotó: https://www.facebook.com/osksepsi

 

A rovat legfrissebb hírei