Zsinórban negyedszer is Kolozsvár Románia bajnoka


A kincses város csapata nem sok esélyt adott ellenfelének az erdélyi döntőben.

Megnyerte történelme 9. bajnoki címét is a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapata, miután a döntő ötödik mérkőzésén 97:89 arányban legyőzte a Nagyváradi CSM CSU együttesét, ezzel pedig 4:1-es összesítéssel megnyerte a finálét.

Talán 3:1-es előnye tudatában vagy talán, mert az előző mérkőzésen, Nagyváradon elsöprő, 108:80 arányú győzelmet aratott, de az U-BT kissé álmosan kezdte a meccset. A 10.000 szurkoló azonban viszonylag korán felébresztette a csapatot ahhoz, hogy Mihai Silvasan csapata 24:22-re végül megnyerje az első negyedet.

Mint ahogy megnyerte a következő három játékrészt is (20:19, 32:30, 21:18), így végül nem volt kérdéses, melyik csapat lesz a győztes. A Nagyvárad végig tartotta magát, Cristian Achim együttese hét perccel a vége előtt fel is kapaszkodott 78:75-re, de végül nem tudta kiharcolni az újabb mérkőzést.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a nagyváradi Kris Richard volt 25 ponttal, a másik oldalon pedig Bryce Jones célzott a legjobban és 22 pontig jutott. Érdekesség, hogy amíg a kolozsváriaknál hatan értek el kétszámjegyű pontot, addig a nagyváradiaknál csak hárman…

Összességében az U-BT két nagyon sima (95:64, 108:80) és két szorosabb (74:69, 97:89) győzelme mellett csak egy találkozót veszített el (94:92-re Nagyváradon), így nem férhet kétség hozzá, hogy megérdemelten nyeri meg zsinórban a 4., történelme során pedig immár a 9. bajnoki címét.

Az öt találkozóból álló döntő legjobbjának a kolozsvári Bryce Jones bizonyult.

Polyák és Vida bronzérmes lett

Miután az elődöntőben alulmaradt a Nagyváraddal szemben, a Polyák Lászlóval és Vida Dáviddal felálló Voluntari begyűjtötte a bronzérmet, mivel 84:67, 96:62 és 71:58 arányban háromszor is legyőzte az Arges Pitesti együttesét. Polyák 23, Vida pedig 2 ponttal járult hozzá a harmadik helyhez.

A 30 éves, Nyíregyházán született Polyák (fotó) meccsenként 5,2 pontot, 1,7 labdaszerzést és 0,7 asszisztot termelt átlagosan, míg a 24 éves, szatmárnémeti Vida meccsenként 1,6 ponttal, 1,1 labdaszerzéssel és 0,3 assziszttal zárta a szezont.

Némi meglepetésre a Nagyszeben csak a 8. helyen zárta a szezont, miután a 83:80-ra és 91:75-re kikapott a Dinamótól. Pedig Kuti Nándor 32 pontot dobott a két találkozón. A 27 éves, sepsiszentgyörgyi kosaras meccsenként 5,2 ponttal, 1,7 labdaszerzéssel és 0,7 assziszttal segítette csapatát a szezonban.

fotók: https://www.u-bt.ro/ https://www.facebook.com/BaschetCSOV

 

A rovat legfrissebb hírei