Magyarországot képviseli az olimpián az erdélyi edző


A nagykárolyi edző ősz óta felel a magyar válogatottért.

A magyar női asztalitenisz szakágat Madarász Dóra és Póta Georgina képviseli majd a július 26. és augusztus 11. között sorra kerülő olimpián Párizsban, szövetségi kapitányként pedig a nagykárolyi Pink Márk segíti majd őket.

Pink Márk 1992-ben született Nagykárolyban és 7 évesen kezdett el asztaliteniszezni a partiumi városban. Tehetségesnek bizonyult, tagja is volt a román korosztályos kereteknek – de egy sérülés miatt 19 évesen fel kellett adnia álmait.

A sportágtól azonban nem szakadt el, 13 éves edzői pályafutása során dolgozott Görögországban és Angliában is, majd a Debreceni DEAC-nál, Nyíregyházán és Budaörsön Magyarországon. Utóbbi klubnál együtt dolgozik Madarász Dórával, Póta Georginával és a szintén nagykárolyi, magyar utánpótlás-válogatott Dari Helgával.

A magyar szakszövetség előbb az U19-es női válogatott vezetésével bízta meg Pinket, majd tavaly október közepén a felnőtt csapatot bízta a Szatmár megyei szakemberre.

Póta Georgina egyéniben, Madarász Dóra pedig Ecseki Nándor mellett vegyes párosban vehet részt a párizsi olimpián. Az ő munkájukat segíti Pink.

„Sportolóként mindig arról álmodtam, hogy eljutok az olimpiára. Ez sajnos nem történt meg, de örülök, hogy edzőként lehetőségem lesz rá. Nagyon megtisztelő számomra a feladat, mit a magyar szövetség rám bízott”, nyilatkozta a nagykárolyi edző.

fotó: szatmar.ro

A rovat legfrissebb hírei