Gólzáporos mérkőzést vívott egymással a Sepsi és a Fradi


A háromszékiek a szünetben már 4:0-ra vezettek, senki sem számított arra, ami a második félidőben történt.

A labdarúgó Európa-bajnokság árnyékában a román élvonalbeli Sepsi OSK és a magyar bajnoki címvédő Ferencváros már a második nyári felkészülési mérkőzésére készült csütörtökön: méghozzá egymás ellen.

„Két kedvenc csapatom összecsapásán ott kell legyek, és igen büszke vagyok, hogy immár harmadszor játszunk a zöld- fehér bajnokcsapattal!”, harangozta be a saját Facebook-oldalán a találkozót Diószegi László, a Sepsi tulajdonos-elnöke.

És volt is mit látnia a főnöknek, hiszen Comin Matei a 17. perben nagy gólt ragasztott a Fradi kapujába. Az első félidő legjobbja Matei volt, aki a 39. percben gólpasszt adott Sherif Kallakunak, majd a 60. percben ismét távolról talált be. Időközben, a 48. percben Varga Kevin ívelt Marius Coman fejére, így a 60 percig tartó első félidő végén a székely gárda 4:0-ra vezetett.

Szünet után aztán megrázta magát a magyar bajnok, a 71. percben Stjepan Loncar szépített, majd a 96. minutumban a kölcsönből visszatérő Fortune Bassey tovább csökkentette a zöld-fehérek hátrányát, hogy aztán a 100. és a 120. percben szerzett góljaival Tosin Kehinde 4:4-es döntetlenre mentse a találkozót.

A mérkőzésen természetesen nem lépett pályára a Ferencváros az Európa-bajnokságon szerepelt triója (Dibusz Dénes, Botka Endre, Varga Barnabás), míg a Sepsiből sérülés miatt hiányzott a néhány nappal korábban igazolt Sigér Dávid, aki korábban éveket játszott a Ferencvárosban.

Velük ellentétben a Fradiban kezdő volt a székely Pászka Lóránd, a Sepsiben pedig Niczuly Roland és Varga Kevin. A háromszéki együttesben bemutatkozott továbbá a holland Michael Breij. A 27 éves szélső az AZ Alkmaar neveltje, majd megfordult a Groningenben és a Cambuurban, 71 élvonalbeli találkozóján 5 gólja és ugyanannyi gólpassza van.

A Sepsi legközelebb július 3-án az Austria Wiennel csap össze felkészülési mérkőzésen.

fotó: fradi.hu

 

A rovat legfrissebb hírei