Nagyobb arányban is nyerhettek volna a hollandok, Románia kiesett


Kapitális védelmi hibák pecsételték meg a román válogatott sorsát.

A holland labdarúgó-válogatott magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a román csapat felett a németországi Európa-bajnokság kedd kora esti nyolcaddöntőjében. A találkozó legjobbja Cody Gakpo, a Liverpool támadója volt, aki egy-egy góllal és gólpasszal segítette az Oranjét.

Az első negyedórában kiegyenlített játékot láthatott a közönség, mindkét csapat előtt adódtak kisebb lehetőségek. A hollandok aztán a 20. percben Gakpo lövésével megszerezték a vezetést: Nita kapus rosszul helyezkedett, a labda a rövid sarokba vágódott.
Innentől kezdve Hollandia átvette az irányítást, "felborult a pálya", de az eredmény nem változott.

A játék képe a fordulást követően sem változott, osztálykülönbség volt a két csapat között, a hollandok pedig egy hatalmas védelmi hibát követően a hajrában eldöntötték a találkozót: Gakpo rendkívül harcosan tört be az alapvonalnál, Dragusin nem tudta kikísérni a labdát, a Liverpool támadója így könnyű gólpasszt adott az üresen álló Malennek.

A ráadásban a csereként pályára lépő Malen egy kontra végén másodszor is betalált, így a hollandok sorozatban három elveszített egyenes kieséses meccset követően jutottak tovább Európa-bajnokságon.

A magyar állampolgársággal is rendelkező Adrian Rus nem lépett pályára, a szatmárnémeti védő két mérkőzésen kapott lehetőséget a tornán. A Kolozsvári CFR védője, Vasile Mogosnak első alkalommal szavazott bizalmat a szakmai stáb, ráadásul kezdőként léphetett pályára, de sérülés miatt csak 38 percet tartott számára a meccs. Klubtársa, Daniel Birligea nem mutathatta meg a tornán, mit tud.

A hollandok szombaton az Ausztria-Törökország mérkőzés győztesével találkoznak a negyeddöntőben.

Eredmény, nyolcaddöntő:
Hollandia-Románia 3-0 (
1-0)
München, 65 012 néző, v.: Felix Zwayer (német)
gólszerzők: Gakpo (20.), Malen (83., 93.)
sárga lap: Dumfries (76.), Malen (94.), illetve M. Marin (67.), Stanciu (82.)
Hollandia: Verbruggen - Dumfries, de Vrij, van Dijk, Aké (van de Men, 69.) - Schouten (Veerman, 69.), Simons, Reijnders - Bergwijn (Malen, a szünetben), Depay (Blind, 91.), Gakpo (Weghorst, 84.)
Románia: Nita - Ratiu, Dragusin, Burca, Mogos (Racovitan, 38.) - M. Marin (Cicaldau, 72.) - Man, Stanciu (Olaru, 88.), R. Marin, Hagi (Alibec, 72.) - Dragus (Mihaila, 71.)

fotó: frf.ro
 

A rovat legfrissebb hírei