Berniéknek esélyük sem volt, de még két számban versenyben van


Az erdélyi kiválóság és társa két kör után búcsúzni kényszerült.

Véget ért a párizsi olimpia a Szőcs Bernadette és Ovidiu Ionescu alkotta asztaliteniszező vegyes páros számára, miután a második fordulóban nagyon simán, 4:0-ra kikaptak dél-koreai ellenfelüktől.

A nyolcadik kiemelt Szőcs/Ionescu páros jól kezdte a mérkőzést, sokáig vezetett az első szettben, ám végül Dzsongun Lim és Jubin Sin fordítani és 12:10-re nyerni tudott. Sajnos ezzel meg is tört a román páros, amely ugyan kiegyensúlyozott küzdelemre késztette az ázsiaiakat, de a harmadik kiemelt duó a hátralévő három szettet egyaránt behúzta 11:8-al.

„Sajnálom, hogy csalódást okoztunk! Nagyon szerettem volna győzni és önbizalommal kezdtem az összecsapást. De sajnos ennyire voltam képes. Csalódott vagyok, nem hiszem el. Ám erős sportoló vagyok és megpróbálom megszerezni az áhított érmet egyéniben vagy csapatban. Azt gondoltam, legnagyobb esélyem az éremszerzésre a vegyes párosban lesz, mert összeszokott páros vagyunk, régóta együtt játszunk, és jól ismerjük egymást. Ma viszont az ellenfeleink jobbak voltak. De tovább küzdök az éremért Párizsban”, idézi Szőcsöt a Román Olimpiai Bizottság Facebook-oldala.

A marosvásárhelyi kiválóság egyéniben 4:1-re legyőzte a szingapúri Zsu Dzsingit, a következő fordulóban pedig az ukrán Margarita Peszocka lesz az ellenfele. Csapatban Eliza Samara és Adina Diaconu oldalán India lesz Románai első ellenfele.

fotó: https://www.facebook.com/olympicromania

 

A rovat legfrissebb hírei